Orvosok, kutatók évek óta foglalkoznak a zene emberi szervezetre gyakorolt jótékony hatásaival. Töretlenül hisznek gyógyerejében, amelyre egyelőre nincsenek konkrét, elismert tudományos bizonyítékok, csak tapasztalatok és anekdoták.
A zene hasonlóan a kábítószerekhez, az agyban a jutalomközpontot izgatja, vagyis a dopamin neurotranszmitter felvételét stimulálja, amelynek köszönhetően fájdalomcsillapító hatással is bír. Az agy neuronjainak működése felveszi a zene ritmusát, ezért történik, hogy a lassú, komolyzenék csökkentik a vérnyomást, a szívverést és a testhőmérsékletet.
Ez az oka, hogy stresszesebb időszakban komolyzene hallgatását javasolják. A tudósok szerint az evolúciós folyamatokban is nagy szerepet játszik a „muzsika”, így az emberi természet társas igényére is nagy hatással bír, hiszen a közös zenei élmény erősíti a kötődést, sőt az idegenek között növeli az empátiát is.
A zeneterápia fontos kiegészítője lehet a krónikus stressz, a depresszió kezelésének.
Az agy ritmuskövető tulajdonságának segítségével fejleszthetők az olyan mozgáskoordinációs betegségek, mint például a Parkinson-kór (amely betegséget részben a nem megfelelő dopaminszint okozza). A zene a memóriafejlesztésben is fontos szerepet játszik, mivel éneklés közben mindkét agyfélteke dolgozik, míg beszéd közben csak a bal.
A beszédhibák, vagy egy betegség, baleset miatt sérült bal agyfélteke okozta beszédproblémák kezeléséhez is segítség lehet, ha a páciens énekelve mondja el a mondandóját, mikor máshogy nem megy az önkifejezés. Idősebb emberek memóriazavarai enyhíthetők, ha valamilyen zene hatására fel tudják idézni az emlékeiket.
A zeneterápiás kezelések lehetnek egyéni- vagy csoportos-, formáját tekintve pedig aktív- vagy passzív terápiák. Aktív esetben a páciens vagy a csoport tagjai hangszereken játszanak, amely során egy ritmikus párbeszéd alakul ki, a páciens és a terapeuta vagy a csoport tagjai között. Az így megélt érzelmeket a zenélés befejeztével átbeszélhetik. A passzív eljárás keretében pedig zenehallgatás történik és az ennek köszönhetően felszínre törő érzelmeket elemzik.
Fontos cél a zeneterápia során, hogy a művészetet beépítsék a páciensek mindennapjaiba, mivel hasonlóan a sporthoz, számos jó hatása megelőzésképpen is működhet bizonyos lelki problémák kezelésében. Zeneterápiát kizárólag képzett zeneterapeuták végezhetnek, Magyarországon egyelőre kiegészítő kezelésként.