Két új gyógyszert ajánlanak a koronavírus kezelésére

A tocilizumab és sarilumab életmentő lehet a koronavírusos betegeknél a WHO szerint.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) két újabb gyulladáscsökkentővel bővítette a koronavírus okozta Covid-19 betegségben szenvedők kezelésére alkalmas gyógyszerek listáját.

A genfi székhelyű szervezet a tocilizumab és sarilumab nevű készítményeket is javasolja gyógyításra a kedd éjszaka megjelent ajánlásában. Mindkét szer IL-6 receptor-blokkoló, és eredetileg reumatoid artritisz kezelésére fejlesztették ki.

A WHO szerint ezek a készítmények életmentők lehetnek a súlyos állapotban lévő koronavírusos betegek esetében.

Több mint tízezer beteg bevonásával készített 27 klinikai tanulmány azt mutatta, hogy a súlyos betegek esetében tizenhárom százalékkal csökken az elhalálozás kockázata, illetve 28 százalékkal annak a kockázata, hogy a beteg mesterséges lélegeztetésre szorul.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója szerint ezek a gyógyszerek reményt jelentenek a súlyos és válságos állapotban lévő betegek számára. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy az IL-6 receptor-blokkolók továbbra is hozzáférhetetlenek és megfizethetetlenek a világ túlnyomó részének. Felszólította a gyógyszergyártó cégeket, hogy csökkentsék e drága gyógyszerek árát, és lássák el velük az oltáshiányban szenvedő szegényebb országokat, és minél több országnak engedélyezzék a készítmények gyártását.

A dpa hírügynökség emlékeztet arra, hogy tavaly szeptemberben a WHO szteroidok alkalmazását javasolta gyulladáscsökkentésre súlyos állapotban lévő koronavírusos betegek esetében, a szélsőséges immunválasz megfékezésére.

Forrás: MTI

Wavita.hu a Walmark webáruháza
Hirdetés

Nézd meg ezt is

Így segíthet a túlsúly leküzdésében a laborvizsgálat. Élj vele!

A túlsúly nem csak a külsőnkre vethet negatív fényt, de az egészségünket is beárnyékolhatja. Az életminőséget romboló fölösleges kilóktól megszabadulhatunk, de nem mindegy, hogyan kezdünk neki a felesleg ledolgozásának. Csodaszerek, sanyarú diéták, izomgyulladásig fokozott testmozgás helyett, kezdjük a laborban a fogyást! Sok esetben a súlyfelesleget valamilyen egészségügyi probléma okozza, ezért a hosszú távú megoldás érdekében érdemes a valódi okok nyomába eredni, mielőtt életmódváltásba kezdenénk.

Vélemény, hozzászólás?