Viagrával az Alzheimer ellen

A Viagra agyi hatásait vizsgálták clevelandi kutatók. A tesztek során fény derült arra, hogy a potencianövelő pirula olyan proteint vesz célba a szervezetben, ami az Alzheimer kialakulásában is közreműködik – derült ki az MTI közleményéből.

A hat évet felölelő kutatás során hétmillió beteg adatait vizsgálták. A Viagrát szedő férfiak esetében alacsonyabb volt az említett demencia-forma kialakulásának rizikója, mint azoknál, akik nem szedték a gyógyszert.

Az eredetileg szívgyógyszernek szánt potencianövelő szildenafil hatóanyagtartalmánál fogva ellazítja és tágítja az ereket, ezáltal javítja a véráramlást. A későbbiek során fedezték fel ugyanezt a hatást a pénisz artériái kapcsán, ami révén sikerrel kezelhetők a merevedési zavarok. A szakértők úgy vélik más területen is hasznos lehet a Viagra-hatás.
Pulmonális hipertónia esetében férfiaknál és nőknél egyaránt alkalmazzák a szildenafilt a tüdő vérellátásának fokozása érdekében. Nem rég pedig azt kutatták a második leggyakoribb demencia-típus esetében, hogy az említett hatóanyag jótékonyan befolyásolja-e a vaszkuláris demenciát.

Az új vizsgálati eredmények tükrében, úgy vélik, a Viagra az Alzheimer-kór esetében is sikeres kezelési megoldás lehet. Az említett demenciában szenvedők agyában kóros fehérjelerakódásokat fedeztek fel. Bár a kór oka még ismeretlen a clevelandi kutatók szerint a Viagra normálistól eltérő nagyobb dózisú alkalmazása javítja az agysejt-növekedést, csökkenti a fehérjelerakódások képződését. Ezt támasztják alá az emberi szövetekkel végzett laboratóriumi kísérletek.
A potencianövelő gyógyszer Alzheimer-kór elleni hatékonyságát az Edinburgh-i Egyetemen agykutatásokat folytató Tara Spires-Jones szerint további vizsgálatokkal kell alátámasztani.

Forrás: 444

Wavita.hu a Walmark webáruháza
Hirdetés

Nézd meg ezt is

Ez a legproblémásabb életkor a gyereknevelésben

Felmérés készült a gyermeknevelés legjelentősebb mérföldköveiről. Többek között az is kiderült, hogy nem a legkisebbek, és nem is a kamaszok nevelése jelenti a legnagyobb kihívást a szüleiknek.

Vélemény, hozzászólás?