A szénsavas üdítőktől meg is halhatunk?

Egy új tanulmány szerint a világban évente 184 ezer ember halálát okozzák a szénsavas és egyéb cukros üdítők.

egeszsegugyelet-friss-hirek-uditok-artalmasak-nagy2

A Circulation című amerikai szakfolyóiratban megjelent tanulmány az első, ami az adott üdítők fogyasztásával összefüggő cukorbetegség által okozott halálozással, az említett italok egészségkárosító hatásával, szív- és érrendszeri, valamint rákos megbetegedésekre gyakorolt hatásával részletesen foglalkozik.

A szerzők a szénsavas és cukros italok fogyasztásával kapcsolatban a következő megállapításokra jutottak: 133 ezer halálesetet okozott cukorbetegség, 45 ezren haltak meg szív- és keringési problémák miatt, és 6450 rákos haláleset mögött álltak üdítők.

A tanulmány tanulsága: hanyagolni kell a cukros üdítők fogyasztását

A Massachussetts állambeli bostoni Tufts Egyetem táplálkozástudományi karának dékánja Dariush Mozzaffarian szerint több országban is tapasztalták már a színsavas és egyéb cukros üdítők súlyos egészségromboló hatását. A dékán úgy gondolja, hogy világszerte létfontosságú lenne ezek fogyasztásának csökkentése, mi több, beszüntetése.

1980 és 2010 között 611 ezer 971 ember vett részt a fogyasztás mértékét vizsgáló és a táplálkozással összefüggő 62 felmérés során 51 országban. A 187 államban országosan rendelkezésre álló cukor mértékét is felmérték a kutatók, és összevetették a vizsgált betegségek (cukorbetegség, szív-és érrendszeri betegség, rák) gyakoriságával, népesség és földrajzi övezetek szerint.

egeszsegugyelet-friss-hirek-uditok-artalmasak-nagy

Az üdítők halálozásra gyakorolt hatása eltérő képet mutat

A 65 évesnél idősebb japánok körében mért 1 százaléktól a 35 évnél fiatalabb mexikóiak körében mért 30 százalékig terjed. A kutatás időszakában a 20 legnépesebb ország közül Mexikóban volt a legmagasabb az üdítők fogyasztásának tulajdonított arányszám: egymillió felnőttből 405-en vesztették életüket, az éves halálozások száma 24 000 volt.

A második „dobogóra” az Egyesült Államok került, egymillió lakosonkénti 125 – évi összesítésben 25 000 – elhalálozással.

Az üdítők fogyasztásával kapcsolatba hozható halálesetek 76%-a az alacsony, valamint a közepes jövedelmű országokban történt.

A cukros és szénsavas üdítőknek tehát olyan krónikus betegségek tulajdoníthatók, mint a cukorbetegség, a szív-és érrendszeri betegségek, valamint a rosszindulatú daganatos megbetegedések.

A tanulmányból kiderül, hogy az adott italoknak tulajdonítható kórokban szenvedő fiatalok aránya nagyobb volt, mint az idősebbek és a felnőttek esetében.

Forrás:Origo

Wavita.hu a Walmark webáruháza
Hirdetés

Nézd meg ezt is

Így segíthet a túlsúly leküzdésében a laborvizsgálat. Élj vele!

A túlsúly nem csak a külsőnkre vethet negatív fényt, de az egészségünket is beárnyékolhatja. Az életminőséget romboló fölösleges kilóktól megszabadulhatunk, de nem mindegy, hogyan kezdünk neki a felesleg ledolgozásának. Csodaszerek, sanyarú diéták, izomgyulladásig fokozott testmozgás helyett, kezdjük a laborban a fogyást! Sok esetben a súlyfelesleget valamilyen egészségügyi probléma okozza, ezért a hosszú távú megoldás érdekében érdemes a valódi okok nyomába eredni, mielőtt életmódváltásba kezdenénk.

Vélemény, hozzászólás?