Így tanítsd meg a gyermeked helyesen orrot fújni

A felső légúti fertőzés során fellépő orrfolyás, orrdugulás sűrű orrfújásra készteti az érintettet. Legalábbis a felnőtteket, mert a gyermekeket többnyire figyelmeztetni kell, és persze az egészen kicsik még nem is tudják kifújni az orrukat. A helyes orrfújást pedig meg kell tanítani a gyermeknek.

A csecsemők még orrlégzők, nem tudnak még szájon át levegőt venni, ezért az orrdugulás veszélyes lehet ebben az életkorban. A szabad légutak biztosítására ekkor még a legjobb megoldás az orrszívás.

Az önálló orrfújás megtanulása körülbelül 5 éves korra érhető el. Egy éves korban már megengedi a gyermeked, hogy megtöröld az orrát, később, a kisdedkorban ha kéred ő maga is megtörli az orrát, persze még nem túl hatékonyan. Többnyire 2-3 éves korára tudja segítséggel kifújni az orrát.

Az orrfújás tanítása

Egy gyermeknek mindent tanulnia kell, így az orrfújást is, és a gyermeki tanulás legáltalánosabb módja pedig az utánzás. Persze nem úgy történik, hogy egy 2 évesnek azt mondjuk: -nézd ahogy Anya kifújja az orrát, így kell csinálni. A játékosság, és a fokozatosság elvét kell alkalmazni, mint sok minden másnál, amire rá szeretnéd vezetni a gyermekedet.

Eleinte a szájjal fújást érdemes megmutatni, és megtanulnia, mert ha már ezt tudja, könnyebben fogja majd az orra is alkalmazni. A fújás gyakorlása elkezdődhet akár a születésnapokon, a gyertya elfújásával, majd folytatódhat a kanálon lévő ételek fújásával, buborékfújással. Színes, figyelemfelkeltő papírzsebkendőt az arcodra téve felfújod a magasba, nagy kacagást fog kiváltani gyermekedből. Biztosan utánozni szeretne.

Ha szájjal jól megy, jöhet az orr. Például kérd meg, hogy csukja be a száját, majd tegyél az asztalra egy tollpihét, pingpong labdát, vagy olyan tárgyat amit az orrán kifújt levegővel el tud, és el kell mozdítania. Ezut követően a váltott orrlyukból való levegő kifújást kell gyakoroltatni. Egyszer csak az egyik orrlyukat befogni, majd a másikat, felváltva.

Ezzel az alapok meg is vannak, nátha esetén ugyanezekkel a mozdulatokkal kell majd az orrfújást is elvégeznie, az első időszakban persze még szülői felügyelettel.

A helyes orrfújás

Sok felnőtt se végzi helyesen az orrfújást, nagy “ trombitálást” csapva. Ha hatásosan akarod eltávolítani a felgyűlt orrváladékot, akkor egyszerre csak az egyik orrjáratot fogod be, amíg a másikat kifújjuk.

Amennyiben szipogsz, vagy egyszerre szorítod meg mindkét orrlyukad a váladék, a keletkező negatív nyomás miatt nem kifelé, hanem az orrmelléküregekbe, vagy a középfülbe juthat, majd ott besűrűsödve szövődmények megjelenéséhez vezethet.

Érdemes kicsit előre hajtani a fejed, hogy a gravitáció is a segítsen, majd a papírzsebkendővel, és az ujjaddal fogd be az egyik orrlyukat, a másikat pedig NEM erőteljesen, hanem inkább többször ismételve kisebb erősségű fújásokkal tisztítani, amíg a lehető legalaposabban nem távozik belőle a váladék. Majd jöhet a másik orrlyuk. A használt zsebkendőt ki kell dobni a szemétbe, és ha van lehetőség kezet is mosunk utána.

Ha ezt mind megtanítod a gyermekednek és rögzül benne a folyamat, akkor már sokat tettél gyermeked higiéniára nevelése érdekében.

Wavita.hu a Walmark webáruháza
Hirdetés

Nézd meg ezt is

Őszi megfázást szőrével: házi praktikák

A torokfájás, láz, köhögés az őszi hónapokban már a Covid-19 megjelenése előtt is gyakoriak voltak. Pozitív koronavírus-teszt hiányában, ilyenkor az orvos ibuprofént vagy paracetamolt javasol a kezelésre. Érdemes kipróbálni az alábbi, jól bevált praktikákat is a közérzetünk javítása érdekében.

Vélemény, hozzászólás?