Felfázás

Kutatások szerint évente legalább egyszer minden 7. nő áldozatául esik a hólyaghurutnak, hétköznapi nevén felfázásnak. Ez nem jelent mást, minthogy a nap nagy részében a wc-ét járjuk, és a kis dolog sem számít olyan kicsinek, tekintve, hogy égő érzéssel és alhasi fájdalommal jár. Szerencsére ez a baj is megelőzhető, kezelhető, ha tudatosabbak vagyunk, és óvjuk magunkat.

felfazas-egeszsegugyelet-nagy
Mi az a hólyaghurut?

Bár a tüneteivel sokan tisztában vagyunk, nem árt pontosítani, hogy mi is az a hólyaghurut.
A felfázás nem jelent mást, mint az alsó húgyút elsősorban a bélflóra baktériumai által okozott fertőzését.
Ez annak köszönhető, hogy a női testen a végbélnyílás és a húgycső meglehetősen közel helyezkednek el
egymáshoz, így az erősebb nemmel ellentétben a nőknél a nem kívánatos baktériumok könnyebben a húgycsőbe juthatnak.

Ezért ne hanyagold el a felfázás kezelését

Az illetéktelenül behatoló baktériumokra a szervezet immunreakciója a gyulladás, a duzzadt nyálkahártya,
az adott terület fokozott vérellátása. Maga a felfázás valamennyi kellemetlen tünetével együtt önmagában ártalmatlan, ugyanakkor mégsem ajánlatos elhanyagolni, mivel a fertőzés tovább terjedhet.
Érintheti a veséket és egyéb szerveket is birtokba vehet, és így súlyos következményeket okozhat.

Mi miatt alakulhat ki felfázás?

A fertőzést kiválthatják a személyes higiéné hiányosságai, a nedves fürdőruha, a mezítláb járkálás,
a közös mellékhelyiségek, vagy az aktív szexuális élet. Utóbbi esetében a nyálkahártya érzékenyebbé válik a baktériumokkal szemben, és tovább növelheti a rizikót a több, vagy gyakran cserélt partner is.

Az immunrendszer átmeneti gyengesége stressz vagy gyógyszeres kezelés, esetleg egyéb betegség hatására,
szintén nő a kockázat. De ugyanígy felfázást okozhatnak a terhességgel, vagy a változó korral járó hormonális változások is.

Mindebből jól látható, hogy a kellemetlen tünetegyüttest több dolog is okozhatja, ezért nem csoda,
hogy olyan sok nőt érint rendszeresen ez a kór.

Mit tehetsz, ha már felfáztál?

  • Igyál sok-sok vizet, vagy ízesítetlen teát legalább 3-4 litert naponta,
    mert így kimoshatod a bacikat a szervezetedből.
  • Gondoskodj a nyugalmadról, és tartsd melegen az alhasad!
  • Számos természetes megoldás is a segítségedre lehet, a különböző gyógynövények és gyógyteák révén.
  • Véres vizelet és fokozott fájdalom esetén, mindenképpen keresd fel az orvost!

Ha már kialakult a baj, akkor legtöbbször antibiotikum szedését is indokolttá teszik a tünetek, de szerencsére a természetben is segítőtársra bukkanhatsz, ha a növényi hatóanyagokat pártolod jobban. Ezek a megelőzésben és a kezelésben is a javadra válhatnak.

Wavita.hu a Walmark webáruháza
Hirdetés

Nézd meg ezt is

Természeti kincseink a gyógyvizek

Kis hazánk rengeteg wellness és gyógyfürdő lehetőséggel áldott, néhány ismeretet és szabályt azonban érdemes szem …