Egészségügyelet / Betegség ABC / Honnan ered a “tic”? – A Tourette-szindróma

Honnan ered a “tic”? – A Tourette-szindróma

Gyakran használjuk a kifejezést valakire, akit valamilyen okból furcsa viselkedésűnek tartunk, hogy „tic-es” vagy „van valamilyen tic-je”. Ez a kifejezés azonban egy valódi betegséget takar, amely következtében az érintett akaratlan, irányíthatatlan mozgásokat (motoros tic), hangadásokat (vokális tic) végez.

A Tourette-szindrómáról.

Gilles de Tourette, francia neorulógus volt az első orvos, aki a XIX. században először írt a Tourette-szindrómáról, amely betegség tüneteinek elnevezése a tic. Az idegrendszeri probléma kialakulásának oka egyelőre nem ismert. A jelenlegi kutatások szerint bizonyos agyi neurotranszmitterek zavaráról lehet szó. A betegségre való hajlam pedig, akár örökletes is lehet.

Jellemzően 21 éves kor előtt jelentkeznek a tünetek és a legintenzívebbek 12 éves kor környékén lehetnek. A gyerekkori tic-elés gyakran spontán megszűnik. Kezelésre akkor szorul, és a Tourette-szindrómát akkor vetik fel diagnózisként, ha egy év után is jelentkeznek a tünetek.

A Tourette-szindróma tünetei.

A Tourette-szindróma tünetei

A szimptómák lehetnek egyszerűek, súlyosak, enyhébbek vagy komplexek is. Először főleg az arcizmok mozgását érintő akaratlan tevékenységek jelentkeznek: fintorgás, pislogás, hunyorgás, szemhéj- vagy fejrángás. Nagyon súlyos esetben akár az egész testet érintő akaratlan mozgások, mozgásviharok is kialakulhatnak.

Ha hangadás történik, akkor lehet krákogás, sóhaj, szipogás, horkantás a tünete, súlyosabb esetben pedig konkrét szavak, esetleg obszcén kifejezések akaratlan kimondása is jelentkezhet. Komplex tic-ről van szó, ha több izomcsoportot érintenek a hirtelen jelentkező, gyakori, irányíthatatlan motoros tic-ek.

A Tourette-szindróma férfiaknál ritkább.
Férfiaknál háromszor-négyszer több esetben jelentkezik a betegség, mint nőknél.

Előfordulására pontos adatok nincsenek, 10.000 emberből körülbelül 5 és 50 közé tehető azoknak a száma, akik valamilyen szinten szenvednek a szindrómától.

A vizsgálatok  során legtöbbször fizikai elváltozásokat nem mutatnak ki a műszerek. Gyógyszeres és pszichoterápiás eljárásokkal akár teljesen meggyógyíthatók a tünetek, vagy mérsékelhetők, annak érdekében, hogy a páciens normális életet élhessen.

Gyógyszeres vagy terápiás kezelésekre általában csak a súlyosabb esetekben kerül sor, amikor az akaratlan tevékenységek már veszélyeztetik a mindennapi életvitelt (szociális életet, munkahelyet stb.).

Mivel a felnőttkori tic-elés gyakran összefüggésbe hozható a stresszes életmóddal, a terápiák során relaxációs-, stresszkezelő technikák segíthetnek, hogy a páciensek valamilyen szinten uralkodni tudjanak a koordinálhatatlan tüneteken.

Ami viszont az enyhébb esetekben is kifejezetten ajánlott, az a rendszeres sportolás. A mozgáskoordináció fejlesztésével a tünetek is enyhíthetők, nem beszélve a sport további, már-már végtelen számú pozitív egészségre gyakorolt hatásáról.

 

Minden vélemény számít!