Már szolgáltatásokra is pályázhatnak!

Újabb területi pályázatot hirdet a gyermekegészségügyi program

A K&H gyógyvarázs eszközbeszerzési pályázat keretében eddig több mint félmilliárd forint értékben kaptak új műszereket a kórházak és mentőállomások. Most területi pályázattal bővül a program, amelyben ezúttal a kórházak és mentőállomások mellett a gyermekorvosi rendelők is részt vehetnek. A kiíró a kis betegek közérzetét javító, kényelmét szolgáló és gyógyulását segítő szolgáltatások megvalósítására irányuló pályázatokat is vár.

A program keretében 2004 óta közel 580 millió forint értékben kaptak műszereket a kórházak és a mentőállomások annak érdekében, hogy a gyerekek minél hatékonyabban gyógyulhassanak, és újra egészséges, teljes életet élhessenek. Ez összesen 336 kórházi gyermekosztályt és mentőállomást jelent, lefedve az ország egész területét.

Már szolgáltatásokra is pályázhatnak!

„Programunkat újabb elemmel bővítjük, mégpedig egy olyan területi pályázattal, amelyben a kórházak, mentőállomások és rendelőintézetek mellett ezúttal a gyermekorvosi rendelők is részt vehetnek. A gyermekgyógyászati és -mentési eszközök, illetve a gyermekek egészségmegőrzését, betegség-megelőzését és rehabilitációját elősegítő berendezések mellett olyan, a gyermekek közérzetét, kényelmét és gyógyulását elősegítő szolgáltatások megvalósítására is lehet pályázati támogatást kapni, mint például egy kórterem, váró kifestése, vagy egy mesesarok létrehozása.” – tájékoztatott Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs igazgatója.

A pályázható összeg ezúttal összesen több mint 9 millió forint, ugyanis az ország 26 területi egységében hirdetnek győztes pályázókat, egyenként maximum bruttó 350 ezer forint értékben. A K&H gyógyvarázs területi pályázat beadási határideje 2016. október 10.

A most meghirdetett területi pályázatban újdonságot jelent a győztesek kiválasztásának menete is: a benyújtott pályázatokból szakmai zsűri választja ki azt a területenkénti 3-3 shortlistest, akikre az adott intézmény vonzáskörzetében élő lakosok voksolhatnak. A novembertől januárig tartó szavazáson a helyi lakosok személyesen, a bankfiókokban és online is segíthetik szavazataikkal a kiválasztott intézményt és pályázatot.

A részletes pályázati kiírás és a hozzá kapcsolódó dokumentumok ide kattintva érhetőek el.

Wavita.hu a Walmark webáruháza
Hirdetés

Nézd meg ezt is

Ezekkel a torokfájás tünetekkel kell orvoshoz vinni a gyermeket

A vírusos megfázás egyik jellegzetes tünete a torokfájás életkortól függően aránylag gyakori probléma, és többnyire nincs miért aggódni miatta, mert pár nap alatt enyhül, majd teljesen elmúlik. Bizonyos esetekben viszont, fontos orvoshoz fordulni vele.

Vélemény, hozzászólás?