Színházzal a beteg gyermekekért

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) a hagyományoknak megfelelően idén ismét megtartja jótékonysági estjét a Vígszínházban, ahol Dés László—Geszti Péter—Grecsó Krisztián: A Pál utcai fiúk című kétrészes zenés darabja kerül bemutatásra.

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat jótékonysági színházi előadása

2016. december 21. (szerda), 19 óra Vígszínház

Dés László—Geszti Péter—Grecsó Krisztián

A Pál utcai fiúk zenés játék két részben Molnár Ferenc regénye nyomán

A magyar irodalom egyik legszívbemarkolóbb alkotása, gyerekeket, felnőtteket egyaránt megérint. Közös gondolkodásunk és közbeszédünk része lett a grund, amely a miénk, ahogy Dés-Geszti csupa érzelem, csupa dallam betétdalában éneklik a szereplők. Mindnyájan emlékezünk az einstandolásra, amikor a vörösinges Pásztorok elrabolják Nemecsek kedvenc üveggolyóit, emlékezünk a gittegyletre, a füvészkertre, a csatára a grundon, és Nemecsekre, aki feláldozta magát a grundért és a társaiért. Költészettel és emlékekkel teli hívószavak ezek, amelyeket minden generáció újra és újra felfedez magának.

Jótékonysági színházi est.

Marton László rendező teremtette meg a Vígszínházban azt a fiatalokat is megszólító, magyar zeneszerzőknek teret adó és új zenés műveket bemutató hagyományt, amelynek újabb kiemelkedő állomása A Pál utcai fiúk.

A szereplők között megtalálható többek között: Fesztbaum Béla, Wunderlich József, Vecsei Miklós, Csapó Attila, Király Dániel, Tóth András, Zoltán Áron, Józan László. Rendező: Marton László

Az emelt díjas – 25 000 Ft-os – jegyek megvásárlásával a nézők a Gyermekmentő Szolgálat egészségügyi programját támogatják. Az előadás után a vendégek részére a Gyermekmentő Szolgálat fogadást ad.

Jegyrendelés:
Gabos Erika
Tel: +36-1-475-7000 vagy 475-7010
E-mail: gabos@gyermekmento.hu

Wavita.hu a Walmark webáruháza
Hirdetés

Nézd meg ezt is

A rémálmok negatív és pozitívabb hatásai

Egy különös ember, állat, vagy valami nyomasztóan közeledik feléd, üldözni kezd, rémülten menekülsz előle, mielőtt elkapna: felriadsz. Az álomfejtés nem újdonság. Egy új kutatás arra volt kíváncsi, hogy a rémálmok, milyen hatással vannak az egészségünkre.

Vélemény, hozzászólás?