Versenyezz lóháton terápiás céllal Fóton!

A Magyar Lovasterápia Szövetség a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat védnökségével és támogatásával 2015. szeptember 25.-27. között, immáron tizenegyedik alkalommal rendezi meg nemzetközi és hazai Díjlovas Versenyét és Lovasterápiás Versenyét az NGYSZ Lovasterápiás és Oktató Központjában Fóton.

egeszsegugyelet-eletmod-egeszsegturizmus-lovasterapia-nagy2

Az előző évekhez hasonlóan idén is nemzetközi keretek között zajlik a Díjlovas Verseny, melyre várhatóan 100-120 lóval neveznek hazai és külföldi lovasok. A háromnapos Díjlovas Verseny résztvevői nehéz, közép és könnyű osztályú díjlovas kategóriában mérhetik össze a tudásukat.

A program keretében a szervezők igyekeznek mindenki számára lehetőséget biztosítani, így a hiperaktív, tanulásban, illetve értelmileg akadályozott gyerekek önálló lovaglás keretében ügyességi pályán lovagolnak, illetve díjlovas programot mutatnak be lépésben és ügetésben.

A Jámbor Vilmos Emlékversenyen csapatok versenyeznek egymással vezetett lovon, a gyerekeknek játékos feladatokat kell lóháton megoldaniuk. A gyógypedagógiai lovastorna versenyszámra pedig hiperaktív, tanulásban akadályozott, illetve értelmileg akadályozott gyermekek nevezhetnek három életkori kategóriában.  Míg a Mádl Ferenc Emlékversenyen a versenyzők bármilyen mesét, történetet előadhatnak, melyben a lovason kívül a ló is fontos szerepet kap.

egeszsegugyelet-eletmod-egeszsegturizmus-lovasterapia-nagy1

A látássérült gyermekek számára külön versenyszámokat hirdetnek meg: ügyességi feladatokat vezetett lovon és gyógypedagógiai lovastornát kezdő és haladó lovasok számára. Az idei versenyen is megrendezik az egészséges és sérült lovasok közös, játékos versenyszámát, mely a korábbi években is nagy érdeklődésre tartott számot.

Az ingyenes rendezvényre minden versenyzőt és érdeklődőt szeretettel várnak!

Az Magyar Lovasterápia Szövetség munkájáról bővebb információt a www.lovasterapia.hu oldalon találhatsz.

Wavita.hu a Walmark webáruháza
Hirdetés

Nézd meg ezt is

Lovastábor lóterápiával gyermekeknek

Intenzív komplex terápiás nyári táborok Fóton

Idén is lesznek intenzív komplex terápiás nyári táborok Fóton, a MOL Új Európa Alapítvány Gyermekgyógyító …

Vélemény, hozzászólás?