Megoldás a meddőségre: Robotspermium?

Egy újfajta eljárás van készülőben a piacon, ami forradalmi segítséget nyújthat a gyermekáldásért küzdő pároknak. Német kutatók a robotspermák fejlesztésén dolgoznak.

A „spermbotok” működési elve szerint a lassú vagy mozgásképtelen spermákat távirányítással szabályoznák, és egy apró, dugóhúzó alakú, mágneses meghajtású robotfarok segítené eljutásukat a petesejthez.

Tesztelik a robotspermát.A laboratóriumi vizsgálatok során szarvasmarha-spermiummal működőképesnek bizonyultak a kísérletek, úgyhogy hamarosan emberi tesztet is szeretnének végezni, de addig még néhány fejlesztésre szükség van.

A kis spirál körülbelül a milliméter négyezred részét teszi ki, vagyis könnyen rácsúszhat a spermium farok részére. A fej része szabadon marad, így az be tud hatolni a petesejtbe. Ezt a műanyag spirált egy mágneses réteggel vonják be és egy külső mágneses mező forgását követi. Ennek a mezőnek a forgási szögét tudják az orvosok irányítani, és ezzel együtt kontrollálni a spermium mozgását. A művelettel javíthatják a spermiumok mozgékonyságát.

Ez az eljárás jóval olcsóbb és egyszerűbb lenne a mesterséges megtermékenyítésnél.

Utóbbi során a hímivarsejtet közvetlenül a petesejtbe juttatják, de addig a hölgy kénytelen kezelésen részt venni, hogy az érett petesejteket kivehessék, és akkor még az embriót is vissza kell helyezni.

Megoldás lehet a meddőségre a robotsperma.

Magyarországon a párok 10-18 %-a küzd a meddőség problémájával, amely felmerülésénél mindkét fél vizsgálata elengedhetetlen.

Ahogy a nőket, ugyanúgy a férfiakat is érintheti a sterilitás. Meddőségről akkor beszélünk, amikor egy éven keresztül rendszeres és fogamzásgátlás mentes szexuális élet mellett sem sikerül a megtermékenyítés. A statisztikai adatok szerint hazánkban a meddő párok 40 százaléka esetében, a nőknél fedeznek fel valamilyen egészségügyi rendellenességet, 40 százalékban a férfiaknál, és a maradék 20 százalékban mindkét félnél.

A megoldás azonban minden esetben nagyon drága, kellemetlen vizsgálatokkal, lelkileg igen megterhelő eljárásokkal. Éppen ezért a tudományos világ érdeklődéssel figyeli a kutatásokat, bár a klinikai kísérleteknek még nem látják lehetőségét, úgy gondolják érdemes folytatni a fejlesztéseket.

Forrás: Life.hu

Wavita.hu a Walmark webáruháza
Hirdetés

Nézd meg ezt is

5 szokás a hormonrendszer egyensúlyáért

A stresszel terhelt mindennapok, a mozgáshiányos életmód, illetve a nem megfelelő táplálkozás következményeképpen a világon egyre több nőt érintenek a hormonrendszer zavarából kialakuló betegségek. Jó tudni, hogy az endokrin jellegű problémák esetében az orvosok által előirányzott kezelés mellett néhány jó szokás kialakítása is segíthet. Ezeket a hormonrendszer-támogató szokásokat mutatjuk be cikkünkben.

Vélemény, hozzászólás?