Ölhet!

Népszerű városi legenda, milliók használják az „5 másodperces” szabályt, ami azt jelenti, hogy a padlóra, vagy földre esett étel ennyi időn belül felkapva még megehető, mert ennyi idő alatt még nem lepik el a baktériumok. A Daily Mail egy friss kutatásra hivatkozva nem csak cáfolja ezt a szabályt, hanem azt állítja, hogy akár bele is halhatunk alkalmazásába.

A szakértők szerint az 5 másodperces szabály minden harmadik használója komoly rizikónak teszi ki magát, pontosabban főleg kólibaktérium és a szalmonella fertőzés miatt. Függetlenül attól, hogy az étel mennyi ideig érintkezett a földdel, ezek a baktériumok rögtön hozzátapadnak, ezért azonnal ki kell dobni a leesett falatot a kukába.

A kutatásról

Az 5 másodperces szabály ölhet

A friss kutatás szerint a megkérdezettek harmada (37%) felveszi és megeszi még a konyhapadlóra esett ételt, a nappaliban leesett harapnivalót picivel többen (38%). Az is kiderült, hogy a kutatásban résztvevők fele légfrissítőt is használ a lakásában, minden negyedik személy pedig már csak akkor áll neki kitisztítani a lakását, ha valami már szaglik, közel a kétharmada (59%) pedig olyankor takarít csak, ha már látszik a kosz.

Sőt, még az is kiderült, hogy az emberek fele csupán a seprűt, vagy esetleg porszívót használ a takarításnál, e kettő közül pedig egyik sem baktériumölő.

Ezt tetőzi, hogy az igazán veszélyes „lények” nem láthatóak, szagtalanok, és 7 óra alatt egyetlen baktériumból hétmillióra képesek szaporodni.

Dr. Lisa Ackerley közegészségügyi szakértő javaslata: a ritka nagytakarítások helyett a sűrűn végzett kevésbé alapos tisztogatás hatásosabb.

Érdekesség még, hogy 10-ből 4 megkérdezett felengedi a kutyáját az ágyra, ráadásul úgy, hogy ezek csak 10%-a mossa le az állatot minden egyes séta után. Hogy ez miért fontos? Azért, mert ez is egy útja annak, hogy a már említett kólibaktérium, szalmonella, és egyéb kórokozók bekerüljenek a lakásba.

A BBC kutatásáról

A BBC tudományos okfejtés helyett először a közönségéhez fordult, hogy kiderüljön, ők miként vélekednek a szabályról. „Az 5 másodperces szabály biztosan létezik, sőt minden baktérium és egyéb organizmus tisztában van ezzel” – nyilatkozta egyikük enyhe iróniával.

Volt olyan, akinél 3 másodperc van érvényben, mert a kaja leejtése utáni negyedik másodpercben már a kutyája ott terem, és akkor már az övé a falat. Volt aki szerint 0 másodpercről kellene szólni a szabálynak, illetve olyan is, aki szerint ez függ az étel típusától és pláne attól, hogy mennyire vagyunk éhesek.

A szakértőket sem hagyták ki természetesen, a válaszok azonban nagy megoszlást mutattak. A válaszolók között volt, aki szerint a másodperc tört része elegendő az étel megfertőződéséhez, és olyan is, aki szerint az arcunkon és főleg a kezeinken sokkal több baktérium van, azok miatt jobban kellene aggódnunk, mint az 5 másodperces szabály miatt.

Veszélyes az 5 másodperces szabály.

Olyan is akadt, aki szerint a kortól függ, felnőttként nyugodtan megehetjük a földre esett ételt, ugyanis az immunrendszerünk kellően erős hozzá, más szerint ahogyan a mondás is tarja „a gyereknek évi 1 kiló koszt meg kell ennie, ha egészséges akar lenni.”

A BBC szenzációs következtetése: ha koszba esik le, akkor valószínűleg veszélyes dolog tapad a lepottyant ételünkre, és akkor mindegy mennyit várunk, ha azonban tiszta részre esik, akkor nem lehet olyan nagy bajunk abból, ha megesszük. Csak ugye az szubjektív, kinek mi a koszos és tiszta, és honnan derülhet ki, ha kórokozók kerültek rá.

A Mi következtetésünk: biztos ami biztos, inkább ne együk meg a lepottyant ételt, mert az 5 másodperces szabályt üti egy sokkal erősebb törvény, amit mindenki jól ismer, a neve: Murphy.

Forrás: BBC, Dívány,

Wavita.hu a Walmark webáruháza
Hirdetés

Nézd meg ezt is

Ez a legproblémásabb életkor a gyereknevelésben

Felmérés készült a gyermeknevelés legjelentősebb mérföldköveiről. Többek között az is kiderült, hogy nem a legkisebbek, és nem is a kamaszok nevelése jelenti a legnagyobb kihívást a szüleiknek.

Vélemény, hozzászólás?