Felemás hírek az indiai variánsról

Az először Indiában azonosított koronavírus mutáció, a Delta, sokkal könnyebben terjed az eddigi variánsoknál. Az érdekessége, hogy ennek ellenére a felbukkanását nem követte a kórházi kezelést igénylő súlyos tünetű koronavírusosak számának emelkedése – magyarázta Matt Hancock, a brit egészségügyi miniszter.

A Delta variáns jelenlegi tudásunk szerint, körülbelül 40%-kal fertőzőbb a többi koronavírus változatoknál – jelezte a brit kormány készenléti helyzetekben működő tudományos tanácsadó testülete (SAGE). Tapasztalatuk szerint a fertőzöttek száma enyhén emelkedett ugyan, ám a jó hír az, hogy a kórházi kezelésre szoruló súlyos betegek száma nem növekedett.

Hatékonyak az oltások

A brit egészségügyi miniszter szerint a tudományos adatok azt jelzik, hogy a védőoltás – mindkét dózis beadása után – hatékonyan véd a Delta koronavírus variáns ellen is.

Az angliai közegészségügyi szolgálat (PHE) legfrissebb vizsgálatai alapján, a nagy-britanniai oltási kampányban legnagyobb mennyiségben használt két oltóanyag, az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár, és a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű vakcinája egyformán nagyon hatékony a koronavírus indiai mutációja által okozott fertőzés kialakulásának megakadályozásában.

A PHE vizsgálata az is megállapította, hogy az említett két vakcina majdnem olyan magas hatásossággal akadályozza meg a B.1.617.2 megjelöléssel is nyilvántartott Delta változat okozta koronavírus-fertőzés szimptomatikus kifejlődését, mint a Délkelet-Angliában korábban feltűnt kenti (brit mutáció) variáns esetében. Nagy-Britanniában a kenti vírus változat dominált egy ideig, azonban már a Delta variáns okozza az új koronavírus-fertőzések többségét.

Forrás: MTI, Házipatika

Wavita.hu a Walmark webáruháza
Hirdetés

Nézd meg ezt is

Mikor kell orvoshoz menni a köhögéssel?

A köhögés a légúti védelem része, azt jelzi, hogy a légutakba valami olyan anyag, idegentest került, amelyet a szervezet ezzel próbál meg onnan eltávolítani.

Vélemény, hozzászólás?