Maradandó agykárosodást okozhat a Covid?

Egy friss brit tanulmány szerint a koronavírus fertőzésnek egyik súlyos, és hosszú távú következménye lehet az agy bizonyos részein a szövetek károsodása, elhalása, ebből adódóan az érintettek szaglásának, és az ízlelésének az elvesztése.

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerengedélyeztetési Hivatal korábbi igazgatója Dr. Scott Gottlieb a tanulmány eredményeire úgy reagált, hogy szerinte ez bár hosszú távú hatás, azért nem biztosan maradandó. Az emberi szervezet idővel kompenzálhatja az agyszövetek károsodását, így a tünetek elmúlhatnak, viszont ha a szövetek a COVID-19 miatt teljesen elpusztultak, akkor ezek többé nem tudnak visszaépülni.

Az agykárosodás brit kutatásáról

A tudósok körülbelül negyvenezer ember pandémia előtti, agyi képalkotó eljárásokkal készült felvételeit tanulmányozták, majd idén ezek közül közel ezer főt arra kérték, hadd készítsenek ismét felvételeket az agyukról. Megközelítőleg nyolcszázan válaszoltak a megkeresésre, közülük 404 fő átesett át igazoltan a koronavírus-fertőzésen, ebből 394 résztvevőnek voltak használható előtte-utána felvételei.

A képalkotó felvételek összevetése után a tudósok arra jutottak, hogy a pácienseknél jelentős szürkeállomány-vesztés következett be a bal agyféltekén, a szaglásért és ízlelésért felelős területeken. A jelentősebb agykérgi szövetcsökkenést a szaglásért felelős agyi területek közelében találták. Dr. Scott Gottlieb szerint ez arra utal, hogy a szaglásvesztés nem közvetlenül COVID-tünet, hanem a komolyabb elsődleges tünetet, a koronavírus fertőzés okozta kortikális (agykérgi) szövetállomány csökkenést jelzi.

Forrás: WeBMD

Wavita.hu a Walmark webáruháza
Hirdetés

Nézd meg ezt is

Az újraélesztés fontossága :-)

4 perc: ennyin múlhat egy ember élete

Váratlan szívmegállás esetén haladéktalanul cselekedni kell, mert 4 perccel a vérkeringés megállását követően már visszafordíthatatlanul …

Vélemény, hozzászólás?