Egészségügyi Világszervezet: Véget ért az ebolajárvány

A WHO a mai napon bejelentette, hogy véget ért a 11 ezer halálos áldozatot követelő ebolajárvány, mivel az ebola terjedése megszűnt az utolsó, még érintett országban, Libériában is. Nyugat-Afrikában ez volt az eddigi legsúlyosabb ebolajárvány, több mint 2 éven át folyt a küzdelem ellene.

„Ma, a 42. napja, hogy az utolsó ebolával fertőzött beteg tesztje negatív lett, ez az időtartam a vírus maximális lappangási idejének kétszerese” – adta ki hivatalos közleményben az ENSZ szakosított szervezete.

A kommüniké alapján a vérzéses lázat okozó vírus ebben a hullámban Guinea déli részén ütötte fel a fejét 2013 decemberében, majd ezután terjedt tovább a szomszédos Libériára és Sierra Leonéra. A legsúlyosabban ezt a 3 nyugat-afrikai országot érintette a járvány, őket a sorban Nigéria és Mali követte.

2 év alatt összesen 10 országba jutott el a kór, köztük Spanyolországba és az Egyesült Államokba is.

A hivatalos adatok alapján a 28.637 feljegyzett esetből 11.315 végződött halállal. A WHO szerint viszont ezek az adatok igen alulbecsültek.

Az Egészségügyi Világszervezet, Sierra Leonét november 7-én, Guineát december 29-én nyilvánította ebolamentessé, és a mai napon helyi idő szerint reggel 9 órakor Libéria is megkapta ezt a minősítést.

Fellobbanásokra még lehet számítani, mert a vírus a megfertőzött túlélők bizonyos testnedveiben, például a spermában akár 9 hónapig is életben maradhat, ezért a betegség kockázata még fennáll.

Libériát először májusban, majd szeptemberben már ebola-mentessé nyilvánították, viszont a betegség említett képessége miatt azután kétszer is regisztráltak újabb eseteket.

A több mint 2 éven át tartó ebolajárvány tetőfokán a betegség által legkiemelkedőbben érintett országok apokaliptikus jelenetek színterévé váltak. Brownie Samukai libériai védelmi miniszter egyenesen úgy fogalmazott, hogy ez a kór úgy terjed, mint az erdőtűz, és mindent elpusztít, ami az útjába kerül, ezért „létében” fenyegette hazáját.

Az ebolajárvány természetesen teljesen megváltoztatta az érintett országokban élők megszokott életmódját. A lakosságnak többek között javasolták, hogy kerüljenek mindenféle fizikai érintkezést az élőkkel, de még a halottakkal is. A tiltásokat amiatt is fogadták rendkívül nehezen, mert a különböző temetkezési rítusokhoz, például a halott mosdatásához ragaszkodnak a nyugat-afrikai népek.

Az ebolavírus kórokozóját 1976-ban felfedezték fel, először Szudánban és Zairében bukkant fel (a nevét is a zairei Ebola folyóról kapta).

A legpusztítóbb világjárványokról kicsit bővebben ide kattintva olvashatsz.

Forrás: Index

Wavita.hu a Walmark webáruháza
Hirdetés

Nézd meg ezt is

Nem egy denevérharapásból lesz a pandémia

Sokan gondolják azt, hogy a világjárvány úgy indul, hogy megharap valakit egy olyan denevér, amely hordozza a SARS-CoV-2 vírus. Jó tudni, hogy sok egymáshoz hasonló vírusvariáns lehet egyetlen állatban is, ám a zoonótikus vírusok esetében ezeknek rendszerint először egy másik közvetítőre kell ugraniuk, majd rengeteg számukra ideális feltételnek kell teljesülni, hogy állatról emberre, majd emberről emberre tudjanak terjedni.

Vélemény, hozzászólás?