Városligeti gyermeknapot szerveznek a gyermekek megmentői

Idén huszonhatodik alkalommal várja a kicsiket és nagyokat a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) és Budapest Főváros Önkormányzata, közös, kétnapos, ingyenes gyermeknapi rendezvényére a budapesti Városligetbe. Az 1990 óta évente megrendezett programra idén május 28-29- én kerül sor.

A Gyermekmentő Szolgálat közhasznú karitatív szervezetként fontosnak tartja, hogy a hátrányos helyzetű, rossz anyagi körülmények között élő gyerekek és családjaik belépődíj fizetése nélkül, színvonalas, kulturált programokon vehessenek részt, hiszen sokuknak erre egész évben csak itt nyílik alkalom. A már hagyományos, és a szervezők legnagyobb örömére igen népszerű programra tavaly közel 400 000 gyermek és felnőtt látogatott ki a Városligetbe.

A Szolgálat 2016-ban is külön meghív a gyermeknapi rendezvényre több mint 500 nehéz sorsú gyermeket magyarországi – ezúttal pécsi, pápai – intézményekből, illetve a határon túlról: Erdélyből, a Felvidékről, a Vajdaságból és Kárpátaljáról. A vendég gyerekek utazási, szállás- és étkezési költségét a Szolgálat teljes mértékben magára vállalja.

A kétnapos rendezvényen 39 helyszínen, 3 színpadon neves, népszerű művészek, zenészek és egyéb közreműködők várják az érdeklődőket, változatos, minden korosztályt megszólító programokkal.

A 32 oldalas gyermeknapi programfüzet 7000 példányát budapesti általános iskolákban és a helyszínen terjesztik a szervezők. Az érdeklődők ezen kívül közel 250 plakátról és újsághirdetésekből is tájékozódhatnak a programokról.

Gyermeknap a vársoligetben.

A Gyermekmentő fogászati busza évek óta jelen van a gyermeknapi rendezvényen, ahol a két nap alatt mintegy öt-hatszáz gyermek fogát vizsgálják meg a szervezet önkéntes fogorvosai. A Gyermekmentő Szolgálat egyik fő támogatója, hazánk egyik legnagyobb hitelintézete. Az OTP Bank Kalandparkban az OK Oktatási Központ Sulibank programja interaktív pénzügyi játékokkal, érdekes fejtörőkkel és nyereményekkel várja a gyerekeket. Az OTP Bank Gyermeknapi Focikupa szakmai támogatója idén is a Vasas Kubala Akadémia.

Idén ismét kijön a Városligetbe a Mercedes-Benz Hungária Kft. MobileKids programjával, amely játékos formában szeretné felhívni a 4-10 éves korosztály figyelmét a biztonságos közlekedés fontos kérdéseire, illetve szórakoztató módon tudatosítja a gyerekekben azokat a közlekedési magatartásformákat, melyek az önálló közlekedéshez szükségesek. A MobileKids sátorban KRESZ-teszttel, a biztonságos közlekedéssel kapcsolatos játékokkal és egyedi kézműves foglalkozással várják a gyerekeket.

A Mercedes-Benz már több mint 10 éve támogatja a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkáját. Számtalan nagyszabású jótékonysági akció segítségével összesen mindeddig már több mint 120 millió forinttal támogatta a vállalat a szervezetet. Tavaly például Lewis Hamilton segítségével 44 millió forintot gyűjtött össze a csillagos márka egy különleges jótékonysági aukció során a jó cél érdekében.

A Gyermekmentő már május 28-án, szombaton színpadi műsorokkal várja a Ligetbe látogatókat.

Saját Gyermekszínpadán (Kis Napozórét) Gubás Gabi, az Aranyszamár Színház és a Réparetekmogyoró Társulat lép fel. Emellett a gyerekek láthatnak:

  • katonazenekart,
  • mazsorett bemutatót,
  • interaktív lufihajtogató bohóc show-t,
  • a New Dance World és az Angel Dance tánccsoportokat,
  • a BlinkyBall Kid-Ball csoport bemutatóját.

Május 29-én, vasárnap ugyanitt a következők szórakoztatják a gyerekeket:

  • az Aranyszamár Színház,
  • Malek Andrea,
  • a Madách Musical Táncművészeti Iskola és Szakközépiskola,
  • a MintaPinty és a Réparetekmogyoró együttesek,
  • a Budapesti Operettszínház művészei,
  • a New Dance World táncosai.
  • a La Vision artistaduó produkciója,
  • László Attila koncertje.

A rendezvény egyik legszínesebb és leglátogatottabb programja a Petőfi Csarnok Szabadtéri Színpadával szemben fekvő füves terület – az úgynevezett Napozórét – két oldalán berendezett Nemzetek Utcája, ahol a Budapesten akkreditált nagykövetségek és kulturális intézetek várják május 29-én, vasárnap az európai és távolabbi kultúrák, népi szokások és hagyományok iránt érdeklődőket. Az eseményen – egyedülálló módon – lehetőség nyílik a követségek, illetve kulturális intézetek munkatársaival és azok családtagjaival közösen játszani, táncolni, énekelni vagy beszélgetni, és ily módon megismerni az adott ország kultúráját, szokásait.

A Nagykövetségek Színpadánál (Napozórét) zenés, táncos bemutatók teszik még színesebbé a vasárnapot (Lochberg Regionális Tánccsoport, Németország; csíkszentdomokosi, indonéz és tatár gyerekek előadásai, keleti táncbemutató, horvát és orosz néptáncbemutató, latin dalok Rafa, Luzmi, Luis és barátaik előadásában. Ezen kívül a gyerekek megnézhetik a Sárkánykard Egyesület bemutatóját, valamint azerbajdzsáni népviselet-bemutatót.

A Nemzetek Utcájában összesen 42 ország és az Országgyűlés vesz részt változatos programokkal.

Az Országgyűlés gyermeknapi sátraiban és a sátrak előtt rajz- és színezőverseny, országházi kirakós játék, paravánfotózás, kvízkérdések az Országgyűlésről és az Országházról, valamint egyéb érdekességekről, az Országházat ábrázoló képeslap kiszínezése és postázási lehetősége, ügyességi játékok várnak minden érdeklődőt. A gyermeknapi sátrakban a látogatók megtekinthetik az Országgyűlési Őrség egyenruháit, rendfokozatait és díszkardjait, és lehetőség lesz közös fényképezkedésre is.

A Gyermekmentő szeretné, ha minél több gyerek megismerné a kutyák szokásait, feladatait és a kutyatartás szabályait, ezért hívta meg a rendezvényre a Gyömrői Árvácskák Állatotthon képviselőit. A Készenléti Rendőrség interaktív díszelgési bemutatójával, a Magyar Honvédség katonai rendész bemutatóval, különleges ruházati és díszelgő bemutatóval csatlakozik az idei rendezvényhez, színes előadásokkal, fegyver- és harckocsi-bemutatókkal várja az érdeklődőket a Királydombnál. A Biztonságos Internet Sátor immár nyolcadik éve fogadja az érdeklődőket a biztonságosabb internethasználat témakörébe tartozó számítógépes és kvízjátékokkal, vetélkedőkkel, hasznos tanácsokkal.

A rendezvény minden résztvevő számára INGYENES. Az idei gyereknapi programfüzet letöltéséért kattints IDE.

 

 

 

Wavita.hu a Walmark webáruháza
Hirdetés

Nézd meg ezt is

NGYSZ pályázat

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat pályázati felhívásai

Jegyekre lehet pályázni a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnál. Cikkünkben a pályázat részleteiről nyújtunk tájékoztatást. Hófehérke és …

Vélemény, hozzászólás?