A magas vérnyomás ijesztő szövődményei

A magas vérnyomást azért is nevezik „néma gyilkosnak”, mivel többnyire nem jár látványos, vagy ijesztő tünetekkel. Pont ezért veszélyes: sokan nem veszik komolyan az állapotot, mert nem érzik rosszul magukat, ezért ha esetleg tudnak is róla nem szednek gyógyszert, nem változtatnak az életmódjukon. A magas vérnyomás kezeletlenül, szépen lassan, évek, évtizedek alatt súlyos szövődményekhez vezethet.

A leggyakoribb szövődményei az elhanyagolt magas vérnyomásnak

Agyér-elmeszesedés

Eleinte semmiféle tünet, aztán csak kisebb feledékenység jelezheti az agy kis ereinek az elmeszesedését. Az érintett erek falán plakk rakódik le, ami miatt egyre szűkülnek, azaz egyre kevesebb vért és tápanyagot képesek az agy szöveteibe juttatni, emiatt lassan elhalnak a szövetek. A folyamat előrehaladottabb stádiumaiban már komoly memóriaromlás, koncentráció csökkenés, majd szellemi hanyatlás következik be, ami visszafordíthatatlanul megváltoztatja a személyiséget.

Stroke

Az agyvérzés tünetek az előzővel ellentétben nagyon is feltűnőek. Erős, hirtelen jelentkező fejgörcs, hányinger, hányás, eszméletvesztés és féloldali bénulás, ami érintheti a végtagokat és az arcizmokat is. Az agyvérzés bizonyítottan a magas vérnyomás talaján alakul ki, az elhunytak 60-80%-ánál bizonyosodik ez be. A katasztrófa közvetlen oka, hogy az agyban az egyik nagyobb ér megreped, és a vér szó szerint elönti, és megbénítja az adott agyi területet.

Szívelégtelenség

  • “Amikor a szív kisebb erei elmeszesednek, és ennek következtében be is szűkülnek, a szív vér- és tápanyagellátása természetesen romlani fog. Erre a folyamatra számos tünet hívhatja fel a figyelmet, amelyek eleinte meglehetősen általánosak, mint például a fáradékonyság, a nehézlégzés. Idővel azonban, kezeletlen betegség esetén a szív ereje, teljesítőképessége tovább romlik, és kifejezettebb tünetek jelentkeznek, vagyis már kisebb terhelést is nehezebben viselünk, álmatlanság, lábdagadás, gyakori éjszakai vizelés jelentkezik. Súlyos problémára utalhat, ha már az ajkak és a körmök is lilás színűek lesznek – ezt a stádiumot nem szabad megvárni, már az első, kisebb tünetekkel orvoshoz kell fordulni” – figyelmeztet dr. Sztancsik Ilona, Budai KardioKözpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta.

Agyi- vagy szívinfarktus

Amikor az agyban egy nagyobb ütőeret vérrög zár el, az érintett rész működésképtelenné válik, ami maga az agyi infarktus. A többnyire hirtelen jelentkező tünetei az érintett terület funkciójától függenek: beszédzavar, látászavar, végtagbénulás, a száj félrehúzódása. Ha a szívben záródik el egy koszorúér, az a szívinfarktus, ami olyan ijesztő tünetekkel jelentkezik, mint a mellkasi fájdalom, nehézlégzés, verejtékezés, félelemérzés. Rögtön mentőt kell hívni a tünetek jelentkezésekor!

Angina pectoris

A szív koszorúereinek az elmeszesedése miatt a beszűkült ereken kevesebb oxigén jut át, emiatt időről-időre szorító mellkasi fájdalom léphet fel. A tünetei hasonlítanak a szívinfarktusra, ezért azonnali orvosi ellátás szükséges, már csak azért is, hogy kiderüljön, melyik okozza. Azért az fontos különbség, hogy a mellkasi fájdalom az angina pectoris esetén tipikusan a bal mellkasfélben, a szegycsont mögött jelentkezik, míg a szívinfarktusnál középen.

A vese szövődményei

A vesében is károsodhatnak az erek a magas vérnyomás miatt, ezért csökken a kiválasztás hatékonysága, végső soron vese-elégtelenség alakulhat ki, ami kezeletlenül végzetes.

A szem szövődményei

A szem bevérzéseit okozhatja a hipertónia, de a bevérzés maga nem feltétlenül utal a magas vérnyomásra. Amennyiben piros bevérzések jelentkeznek, annak a hátterében az állhat, hogy az emelkedett vérnyomás eleve megterheli az erek falát, a hirtelen növekedés pedig megrepesztheti őket.

A szembevérzésnél többség az ijesztő, de ártalmatlan kötőhártya-vérzésre gondol, ami néhány hét alatt, következmények nélkül teljesen eltűnik. Ennél sokkal veszélyesebb a magas vérnyomás okozta üvegtesti vérzés, aminél a vérzés sűrűségétől, mennyiségétől és elhelyezkedésétől függően homályosan, foltokat lát az érintett. A diagnosztizált magasvérnyomás-betegeknek, emiatt és súlyos látóideghártya-vérzésnek a kivédésére szükséges a félévenkénti, vagy akár ennél sűrűbb szemfenéki vizsgálat, szemnyomás mérés, laborvizsgálat, és a rendszeres vérnyomás kontroll.

Forrás: Budai KardioKözpont (www.kardiokozpont.hu)

Wavita.hu a Walmark webáruháza
Hirdetés

Nézd meg ezt is

A séta így a legegészségesebb

A rendszeres séta is kiváló edzésforma, csökkentheti a magas vérnyomás, a keringési problémák, és a cukorbetegség kialakulásának esélyét, még fogyaszthat is, ha a megfelelő technikával történik.

Vélemény, hozzászólás?