Mivel a sokízületi gyulladás, a rheumatoid arthritis által érintett betegek hajlamosabbak a fertőzésekre, így a koronavírus kapcsán is a veszélyeztetettek közé tartoznak. Íme néhány jó tanács számukra.
Immunszuppresszív készítményeket el kell-e hagyni a járvány idején?
A rheumatoid arthritis esetén is, mint valamennyi autoimmun kórkép során, a szervezet a saját sejtjeit támadja, ez a folyamat immunszuppresszánsokkal kordában tartható. Ugyanakkor ezek a készítmények is védtelenebbé tehetnek a fertőzésekkel szemben. Ennek ellenére az Immunközpont főorvosa, Dr. Kádár János immunológus a járvány idején is javasolja a gyógyszerek szedését a sokízületi gyulladásos betegeknek, mert az immunológus szerint a gyógyszer elhagyása szintén veszélyes. Ebben az esetben ugyanis a betegség fellángolásával is számolhatnánk, a tünetek felerősödése pedig állapotromlást eredményezne. Ha ebben a helyzetben kapja el a koronavírust a páciens, akkor az sokkal súlyosabb lefolyással fenyegethet így, mint a gyógyszerszedéssel és jól kezelt betegség mellett.
Fájdalomcsillapításra ibuprofén vagy nem ibuprofén?
Néhány korábbi hír szerint a nem-szteroid tartalmú gyulladáscsökkentők, mint az ibuprofén, súlyosbíthatják a covid-tüneteket. Ezt máig nem támasztja alá tudományos tény, ezért Dr. Kádár János immunológus szerint, ha valaki eddig ibuprofénnel csillapította a fájdalmát, annak ezután sem kell más készítményt választania erre a célra. Kérdés esetén érdemes kikérnünk orvosunk, gyógyszerészünk tanácsát is.
Egyéb kockázati tényezők és a társbetegségek
Azoknál, akik sokízületi gyulladással küzdenek, sok esetben más betegségek is felmerülnek, ilyen a szív- és érrendszeri megbetegedés, a COPD és egyéb krónikus tüdőbetegségek, diabétesz és a májbetegség is. Ahogy azt a statisztikák is igazolják, ezek a kórok önmagukban is növelik a kockázatokat, együttesen pedig különösen veszélyesek lehetnek koronafertőzés esetén. Ezért a kórral küzdőknek fokozottan óvniuk kell magukat a fertőzésveszélytől oltásokkal, fertőtlenítéssel, maszkkal, elővigyázatossággal.
A megelőzés legfontosabb lépései
A korábbi gyógyszereket ajánlott továbbra is szedni, és időben gondoskodni a szükséges receptek felíratásáról, hogy a sokízületi gyulladás tünetei ne okozzanak állapotromlást az amúgyis ingatag immunitásban.
A receptkiváltást, a bevásárlást, az érintkezős tennivalókat bízzuk valaki másra. Kerüljük a közösséget a járvány idején.
Otthonunk elhagyása esetén tartsuk a fizikai távolságot, lehetőleg két méterre álljunk másoktól.
Mossunk gyakran, legalább húsz másodpercen át kezet, alaposan. Ne érintsük meg a szemet, orrot, szájat, így elkerülhető a további kórokozók szervezetbe juttatása.
Hogyan alakulhatnak a covid-tünetek sokízületi gyulladás esetén?
A coviddal járó közismert tünetek, a száraz köhögés, láz, nehézlégzés.
Szuppresszánsok szedése esetén a láz, mint tünet, akár el is maradhat, ezért a fertőzés veszélyére abban az esetben is gondolnunk kell, ha csak köhögünk, és nehezünkre esik a lélegzés, de lázat nem A szaglásvesztés, torokfájás, étvágytalanság, hányinger és hasmenés szintén figyelmeztető tünetek lehetnek. Amennyiben a koronavírus gyanúja felmerül benned, rögtön kérd telefonon a háziorvosod tanácsát a további teendők kapcsán.
Forrás: Immunközpont