A koronavírus miatt kihalt egy nagy influenzavírus-törzs?

A koronavírus pandémia feltartóztatására bevezetett korlátozások a 2020-21-es influenza szezont eltörölték, sőt olyan kevés eset volt, hogy tudósok azt feltételezik, hogy ki is halhatott az egyik nagy influenzatörzs, mert nem volt ember, akit megfertőzzön.

A 4 influenzavírus-törzs egyikét, a B/Yamagata törzset rendszeresen bevonják az évenkénti influenzaoltásokba annyira visszatérő volt, viszont a koronavírus ellen elrendelt lezárások miatt úgy tűnik, teljesen eltűnt a vírusok radar képernyőjéről – jelent meg a Nature Reviews című tudományos folyóiratban, ausztrál tudósok tanulmánya.

Egyetlen B/Yamagata törzset sem izoláltak vagy szekvenáltak infuenzás esetek diagnosztizálásakor 2020 márciusa óta, amikor a koronavírus pandémia feltartóztatására elrendelt korlátozások véget vetettek a 2019-2020-as influenza szezonnak – közölték a tudósok.

Csupán 31 feltételezett B/Yamagata esetet jelentettek a közegészségügyi hatóságoknak a friss influenzaszezonban, de egyiket sem tudták sikeresen azonosítani, vagy genetikailag szekvenálni, hogy biztosan megállapítsák: a B/Yamagata törzs a felelős a megbetegedésekért.

A B/Yamagata influenza vírustörzs a 4 nagy törzsből mindig is legkevésbé volt fertőző a három másik törzshöz képest, és nem fejlődött olyan energikusan, mint a többiek. Az influenza elleni vakcinát előállítóknak 2015 óta nem kellett frissíteni az éves influenzaoltásokban a B/Yamagata összetevőt.

Ezek a B/Yamagata jellemzők együtt a koronavírus-járvány körülményeivel előidézhették a törzs globális terjedésének az elfojtását és ezen törzs potenciális kihalását – jelezte a Melbourne-i Egyetem kutatója, Marios Koutsakos vezette tudóscsoport.

Amennyiben valóban kihalt a teljes influenzatörzs, az új alternatívákat nyit az éves influenza-járványok kezelésében.

Az amerikai járványügyi szakemberek, köztük Dr. Richard Kennedy, a rochesteri Mayo Klinika vezető oltóanyag kutatója óvatosságra intettek, szerintük egy szezonnál hosszabb idő szükséges ahhoz, hogy biztosan igazolódjon a B/Yamagata törzs kihalása.

Forrás: MTI

Wavita.hu a Walmark webáruháza
Hirdetés

Nézd meg ezt is

Őszi megfázást szőrével: házi praktikák

A torokfájás, láz, köhögés az őszi hónapokban már a Covid-19 megjelenése előtt is gyakoriak voltak. Pozitív koronavírus-teszt hiányában, ilyenkor az orvos ibuprofént vagy paracetamolt javasol a kezelésre. Érdemes kipróbálni az alábbi, jól bevált praktikákat is a közérzetünk javítása érdekében.

Vélemény, hozzászólás?