Egy bankkártyányi műanyag kerül hetente a szervezetedbe

Annyira széleskörű a környezetünk műanyag szennyezettsége, hogy hetente 5 grammnyit eszünk, lélegzünk be. Főként a palackozott vízből, és a csapvízből, de megtalálhatóak például a levegőben is a szinte láthatatlan polimerek.

„2000 óta a világ oly sok műanyagot termelt, mint amennyit az előző években összesen, és ezek egyharmada beszivárgott a természetbe”

– olvasható a WWF (Természetvédelmi Világalap) számára az ausztráliai Newcastle Egyetem kutatói által készített, és bemutatott jelentésben.

A tudósok 52 korábbi tanulmány összegzése alapján állapították meg az ember által elfogyasztott műanyag súlyát, ami az adatok alapján évente 250 grammra rúghat. Egy átlagos személy csupán vízfogyasztás által hetente 1769 műanyag részecskét fogyaszthat el.

A tudósok az európai vízminták 72,2%-ában találtak mikroműanyagot, ami literenként 3,8 részecske.
Az USA-ban még szennyezettebb a víz, a vízminták 94,4%-ában mutattak ki mikroműanyagot, ami literenként 9,6 részecske.

Kanadai tudósok is készítettek egy kutatást, és arra a következtetésre jutottak, hogy évente legalább 50 ezer műanyagrészecskét esznek meg, és 50 ezer műanyagrészecskét lélegeznek be az emberek átlagosan.

„A műanyag nemcsak az óceánokat, és más vizeket szennyezi meg, megölve az ottani élővilágot, már mindannyiunkban jelen van”.”Ha nem akarjuk, hogy bekerüljön a szervezetünkbe, fel kell tartóztatni azt a több millió műanyagot, amely évente a természetbe kerül” – nyilatkozta Marco Lambertini, a WWF International vezérigazgatója.

Forrás: Medibon.hu

Wavita.hu a Walmark webáruháza
Hirdetés

Nézd meg ezt is

A vízivás tippjei

11 könnyű út ahhoz, hogy minden nap elég vizet igyál

Aki kicsit is ad az egészségére, az tudja, milyen fontos, hogy minden nap elegendő folyadékot …

Vélemény, hozzászólás?