A jövőben szemcsepp gyógyíthatja a hályogosodást

A szürkehályogban szenvedő kutyáknál megfigyelték, hogy a szteroidok alkotóeleme, a lanoszterol javítani tud a szemlencse átlátszóságán.

egeszsegugyelet-friss-hirek-szurkehalyog-nagyEz a felismerés arra enged következtetni, hogy a jelenleg csak műtéti úton orvosolható betegség, a későbbiek során talán az ember esetében is gyógyíthatóvá válik szemcseppel.

Az időskori látásromlás egyik elsődleges oka a szürkehályog, ami hatására a szemlencse szürkévé és homályossá válik, mintha egy vízzuhatagon nézne keresztül a beteg.

Jelenleg nincs mód a betegség gyógyszeres visszafordítására, illetve kialakulásának megakadályozására.

A Nature folyóiratban közé tett tanulmány szerint, amit kínai és amerikai kutatók tettek közé, a lanoszterol csökkenti a szemlencsében keletkező homályt, azáltal, hogy elpusztítja az azt okozó fehérjéket.

Öreg kutyákon és nyulakon került tesztelésre a lanoszterol tartalmú szemcsepp, ami hatására hat hét után már javuló látással számolhattak. Az emberi szervezet is termel a molekulából, azonban ahogy sok minden más, úgy szervezetünk lanoszterol termelése is csökken a korral, ami szintén elősegítheti a szürkehályog kifejlődését.

A Kaliforniai Egyetem szemészkutatója, Kang Zhang reményei szerint az első embereken végzett klinikai tesztek néhány héten belül elkezdődhetnek, és 5 éven belül már az emberek szemén jelentkező hályogosodás is orvosolható lesz szemcseppel.

Forrás: Index

Wavita.hu a Walmark webáruháza
Hirdetés

Nézd meg ezt is

Írisz szeplők

Az íriszben (azaz szem színes részében) megjelenő sötét foltokat, az írisz szeplőket a túlzott napkitettség okozza, és nem rákos elváltozások, viszont a szürkehályog, továbbá a makula degeneráció fokozott kockázatával hozhatók összefüggésbe.

Vélemény, hozzászólás?