Friss az omikronról: bebizonyítva, hogy enyhébb tüneteket okoz

Már több egymástól független kutatás is bizonyítékot szolgáltatott arról, hogy az omikron variáns a felső légutakat támadja, emiatt enyhébb tüneteket okoz, mint a korábbi koronavírus mutációk.

Enyhébb tüneteket okoz

“Egyre több és több olyan kutatást látunk, amely szerint az omikron vírusváltozat a koronavírus többi variánsától eltérően a felső légutakat fertőzi, és nem súlyos tüdőgyulladást okoz” – közölte Abdirahman Mahamud, a WHO egyik vezető epidemiológusa, aki szerint ez biztató hír.

Mahamud ugyanakkor felhívta arra a figyelmet, hogy az omikron gyors fertőzőképessége miatt heteken belül már ez lesz a domináns koronavírus variáns a legtöbb országban, ez pedig veszélyt jelent ott, ahol a lakosság nagy része még nem kapott védőoltást.

Az ENSZ egészségügyi szervezetének felelős vezetője szerint már 128 országban azonosították az omikron variánst, ám ennél több helyen is jelen lehet, mert nincsenek mindenhol meg a technikai feltételek a diagnosztizálására.

A világon tomboló jelenlegi koronavírus hullám adatai továbbra is reménykeltőek, mert amíg a fertőzések száma egyes területeken villámgyorsan nő, addig a halálesetek száma nem emelkedik – mutatott rá Abdirahman Mahamud epidemiológus, aki szerint: “A legfontosabb üzenet: ha be vagy oltva, védve vagy.”

Flurona

A WHO szakértője még közölte, hogy az egyidejű influenzás és koronavírus fertőzés, az úgynevezett flurona esetei nem növelik a fertőzőbb koronavírus-variánsok kialakulásának kockázatát. “Ezek a vírusok teljesen különböző típusúak, különböző receptorokat használnak a fertőzéshez, és nincs közöttük sok kölcsönhatás.”

Az omikron, és az influenza vírus a veszélyeztetettek szervezetében (akár egyidejűleg van jelen, akár ha csak az egyik) okozhat súlyos állapotot, ezért nekik mindenképpen ajánlott, mind az influenza elleni, mind a koronavírus elleni védőoltás.

Hiába kerüli meg az antitesteket, a T-sejtek legyőzik

Egy új tanulmány szerint a fehérvérsejtek megtámadják az új koronavírus-variánst, még akkor is, ha az sikeresen kikerüli az antitesteket. A Melbourne-i Egyetem kutatói azt találták, hogy a T-sejtes immunitás le tudja győzni a koronavírus omikron variánsát.

Az omikronnal alapvetően az a probléma, hogy sok mutációt tartalmaz, mint a korábbi COVID-19 variánsok, emiatt esetenként képes észrevétlen maradni a korábbi fertőzéssel vagy az oltással megszerzett antitestek előtt. Viszont a szervezetnek antitestes, plusz T-sejtes (a csontvelőben termelődő fehérvérsejtek) immunitása is van, ami a friss eredmények alapján, eredményesen veszi fel a harcot az omikron ellen.

A Viruses tudományos folyóiratban megjelent tanulmány adatai szerint: rendkívül kicsi az esélye annak, hogy az omikron, vagy bármilyen más vírus variáns ki tudja kerülni a T-sejteket is.
„Úgy gondoljuk, hogy ezek az eredmények végre pozitív hírekkel szolgálnak az omikron elleni globális küzdelemben” – nyilatkozta Matthew McKay professzor, a kutatás egyik vezetője.

Forrás: 24.hu

Wavita.hu a Walmark webáruháza
Hirdetés

Nézd meg ezt is

Mikor kell orvoshoz menni a köhögéssel?

A köhögés a légúti védelem része, azt jelzi, hogy a légutakba valami olyan anyag, idegentest került, amelyet a szervezet ezzel próbál meg onnan eltávolítani.

Vélemény, hozzászólás?