A koronavírus pandémia idején az influenza elleni oltást azért ajánlott, mert a két fertőzés egy időben jelentősen megnövelheti a súlyos állapot kialakulásának kockázatát főleg a krónikus betegek, és az idősek körében.
„Tavalyhoz hasonlóan, idén is ingyen biztosítjuk az influenza elleni védőoltást”
– jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.
Az influenza elleni védőoltás idén eddig nem járt mindenkinek, legalábbis vasárnapig még úgy volt, hogy csak ezen kockázati csoportba tartozóknak jár térítésmentesen a vakcina: a 60 év felettieknek, a krónikus betegséggel küzdő gyerekeknek és felnőtteknek, továbbá az egészségügyben, a szociális otthonokban és az állattelepeken dolgozóknak.
„Az influenza elleni oltás felvétele azért is különösen fontos, mert a koronavírus-fertőzés magasabb kockázatot jelent, ha más betegséggel is együtt jár. Ezért a kormány mindenkit arra biztat, hogy éljen az influenza elleni ingyenes védőoltás lehetőségével”
– áll az Emmi friss közleményében. A háziorvosoknál, illetve az üzemorvosoknál napokon belül elérhetővé válik mindenkinek az influenza elleni védőoltás.
Az állam 1,3 millió adag, magyar gyártású, 3Fluart oltóanyagot rendelt, ez a vakcina 3 inaktivált vírustörzset tartalmaz, és 3 évnél idősebbeknek adható be. Emellett rendeltek 4 ezer adag Vaxigrip Tetra oltóanyagot (Sanofi-Aventis készítménye), ez a 3 éven aluli, kockázati csoportba tartozó gyermekeknek, és a várandós nőknek is adható. 4 inaktivált vírustörzset tartalmaz az oltóanyag.
Az influenzavírus szezononként változik, ezért minden idényre új oltóanyagot kell gyártani az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) ajánlása szerint.
Forrás: Telex.hu