Demencia: Már minden 40. magyar ember szenved benne

Egyre súlyosabb probléma hazánkban a demencia – számol be róla múltheti közleményében a Feledékeny Emberek Hozzátartozóinak Társasága. A beszámolót a Nemzetközi Alzheimer Konferencia után adták ki.

Magyarországon a társadalom folyamatosan öregszik – 2007 óta több 60 év feletti van, mint  20 éves vagy 20 év alatti, azaz minden ötödik magyar elmúlt már 60 éves.

A lakosság öregedése együtt jár a demencia egyre gyakoribbá válásával.

A Nemzetközi Alzheimer Szövetség (ADI) mostani becslése alapján 2015-ben nagyjából 46,8 millió ember élt demenciával, és számuk 20 évente duplázódni fog, így 2030-ra elérheti a 74,7 milliót.

Egyre több beteg küzd demenciával hazánkban.

A demenciát az esetek 70 %-ában az Alzheimer-kór okozza. Rendkívüli problémát jelent, hogy a benne szenvedő betegek nagy részét, legalább a háromnegyedét hivatalosan nem is diagnosztizálják, ezért sem kezelést, sem támogatást nem kapnak.

Magyarországon 250.000-re, az Európai Unióban közel 10 millióra becsülik a demenciával élő emberek számát.

A demencia a betegeket, és a hozzátartozókat is súlyosan érinti, és ezen az sem segít, hogy a költségei is tetemesek.
„A világméretű költségek a 2010. évi Világjelentésben közzétett 604 milliárd USD-ról 818 milliárd USD-ra növekedtek 2015-re. Ez 35,4%-os emelkedést jelent. A jelenlegi 818 milliárd USD-os becslés a világ GDP-jének 1,09%-át teszi ki, szemben a 2010. évi 1,01%-kal.” – olvasható a közleményben.

A Társaság ezért egy úgynevezett demencia-stratégia kidolgozását sürgeti, egyik fő célkitűzésük, hogy demens gondozó otthonok alakuljanak a betegségben szenvedők ápolására.

Forrás:444

Wavita.hu a Walmark webáruháza
Hirdetés

Nézd meg ezt is

7 tanács, hogy ne csak eljárjon az idő feletted

Vannak olyan módszerek, melyekkel szépen gyarapíthatjuk az éveink számát. A testmozgás, az étrend, az életmódbeli tényezők fontosabb szerepet kaphatnak a „szépen öregedés” folyamatában, mint a genetika. Ez a 7 tanács, amit cikkünkben olvashatsz segíthet benne.

Vélemény, hozzászólás?