A malária évente mintegy 500 000 embert öl meg, ezeknek a fele afrikai gyermek. Szakértők szerint az új vakcina nem tökéletes, de az első vakcina, amely bizonyítottan segít megelőzni a betegséget.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főtitkára, Tedros Adhanom Ghebreyesus “történelmi pillanat”-nak nevezte a vakcina elkészültét. Az GSK gyártócég Mosquirix nevű oltását egy tesztprogramban először Ghánában, Kenyában, és Malawiban próbálták ki, most pedig már egész Afrikában elkezdik alkalmazni.
A Mosquirix vakcína a klinikai vizsgálatokon nagyjából 50%-os hatékonysággal akadályozta meg a súlyos betegség kialakulását az oltás utáni első évben, 4 év elteltével viszont a hatékonysága szinte nullára csökkent. A WHO szerint még ezzel együtt is óriási hatása lehet a vakcinának.
Egy tavalyi kutatás alapján amennyiben a maláriával a legsúlyosabban érintett országokban elkezdik alkalmazni az oltást, akkor évi 5,4 millió esetet előzhetnek meg, és körülbelül 23.000 ötéves kor alatti gyermek életét menthetik meg vele.
Egy kutatásban azt is megnézték, hogyan hat a malária elleni vakcina akkor, ha a fertőzés megelőzését segítő gyógyszerekkel együtt alkalmazzák, és a két módszer együttes használatával jelentősen kevesebben haltak meg, és szorultak kórházi kezelésre.
Az évi nagyjából félmillió maláriás halálesetből, az áldozatok többsége a Szubszaharai Afrikában élő, 5 év alatti kisgyerek. A betegség kezelése még ma is nagyon drága és költséges. A Mosquirix vakcinát kifejezetten úgy fejlesztették ki, hogy a gyermekek immunrendszere is elfogadja.
„Több mint 100 éve kutatunk egy malária oltás után. Ez a vakcina életeket fog menteni, és megelőzi a megbetegedést az afrikai gyermekekben”
– nyilatkozta Dr. Pedro Alonso, a WHO maláriaprogramjának az igazgatója.
Forrás: 444.hu