Prosztatarák: a férfias (ál)szemérem nem segít

Saját felelősségünk, hogy a „velünk úgysem történhet meg” közhelyet hangoztatva figyelmen kívül hagyjuk-e az egyes betegségek előfordulási arányára vonatkozó statisztikákat, vagy a megelőzésre összpontosítunk. A prosztatarák megjelenésének gyakoriságára vonatkozó adatok ez utóbbi fontosságára figyelmeztetik, kiemelten a 40 éven felüli férfiakat.

A 40 év feletti férfiak 20 százaléka érintett a prosztatarákban, és ez az arány 80 éves korra már a négyszeresére, vagyis 80 százalékra emelkedik.

Nőknél, férfiaknál egyaránt előkelő helyet foglalnak el nemi szerveket érintő daganatos megbetegedések. A férfiaknál leggyakoribbak a húgyhólyag alatt lévő, a húgycsövet körülfogó dülmirigy, a megtermékenyítő képességet támogató, az ondót termelő prosztata betegségei. A gyulladástól a megnagyobbodáson át a jó és rosszindulatú daganatig széles a skála, mely utóbbi az aktív korú férfiak második leggyakoribb rákos megbetegedése.

A betegség a dülmirigyben, mirigyszerű struktúrákat képezve, kisméretű sejtburjánzással indul, s az esetek többségében lassan növekszik, így sokáig nem okoz tüneteket. Ezért nem meglepő, hogy sok férfinál csak halála után derül ki prosztatájuk rosszindulatú elváltozása. Gyorsan növekvő daganatok esetén gyakori az áttét, vagyis a rák a nyirokrendszeren keresztül a prosztatán kívüli területekre, véráramba kerülve elsősorban a csontokra, de a májra és tüdőre is kiterjedhet.

A test jelez

Korai stádiumában, ha okoz is tüneteket a prosztatarák, azok gyakorlatilag azonosak a megnagyobbodott, de nem rákos, vagy gyulladt prosztata okozta panaszokkal.

A daganat jóindulatú formája 40 év feletti férfiaknál gyakori, tünetei tipikusak, de igen változatosak. Mivel a megnőtt mirigy összenyomja a húgycsövet, s így a húgyhólyag nem képes teljesen kiürülni, a megszokottnál gyakoribb vizelési inger, akadozó vizeletürítés, vizelettartási gondok jelentkeznek, illetve a húgyhólyagban pangó vizelet gyulladást, fertőzést is generálhat, sőt a vesét is megbetegítheti.

Az említett tünetek többsége a rákra is jellemző, a vér megjelenése a vizeletben vagy az ondóban pedig erősen ráutaló jelzés lehet. Egyeseknél derékfájdalom, csípő- vagy comb fájdalom, de merevedési zavar is utalhat a prosztata rosszindulatú daganatára.

Ha a prosztata megbetegedése kezeletlen marad, rosszindulatúvá is válhat.

Veszélyeztetett vagy?

A daganatok egy részénél sajnos ma még nem ismertek a kiváltó okok. A prosztatarák kockázatai sem ismertek. Kutatások utalnak ugyan különböző tényezőkre, de egyértelmű ok-okozati összefüggést eddig még egyikre vonatkozóan sem sikerült kimutatni.

Ma a legvalószínűbbnek a hormonális és genetikai tényezők látszanak, ez utóbbival összefüggésben például a családi háttér, az ott előforduló prosztatarákos, mellrákos megbetegedések gyakorisága, de a táplálkozási szokások és az életvitel is szerepet játszhat.

A férfi nemi hormonegyensúly megbomlása is hatással lehet a rák kialakulására. Mivel időskorban (60 év felett) csökken a tesztoszteron, ezért a prosztata egészséges állapota érdekében fontos az ösztrogén-tesztoszteron egyensúly megteremtése.

Akadnak kutatók, akik különböző belgyógyászati betegségeket, így például a cukorbetegséget, vagy a magas vérnyomást is összefüggésbe hozzák a prosztatadaganattal. Míg mások kialakulásának esélyeit a vércsoporttal magyarázzák, az A-sokhoz képest a nullásokat kevésbé veszélyeztetettnek tekintve.
Mint sok más betegség esetében itt is növelheti a kialakulás kockázatát a D-vitamin hiány. Chicágói kutatók magas PSA szintű férfiak vizsgálatát követően megállapították, minél alacsonyabb volt a D vitamin szintjük, annál nagyobb volt az agresszív prosztatarák kockázata.

Nem egyértelműen bizonyított, de nagyon valószínű a prosztata, illetve a húgyhólyag gyakori gyulladásos megbetegedésének rákot kiváltó hatása, ezért nemcsak a nőknek, de a férfiaknak is kerülniük kell a felfázásos megbetegedéseket.

De prosztatagyulladást generálhatnak a nemi és más testi érintkezéssel terjedő fertőző betegségek is. Ha az ezekkel járó fájdalom vizeletürítési gondot is okoz, érdemes felkeresni az urológust. Foglalkozásokkal is összefüggésbe hozzák a dülmirigyrák kialakulásának esélyét. Kadmiummal dolgozó, például elem-, illetve akkumulátorgyártással foglalkozó férfiak jobban ki vannak téve a rák támadásának.

Mit tehetsz ellene?

Sajnálatos módon olyan tényező, amely egyértelműen összefüggésbe hozható lenne a prosztatarák kialakulásával a mai napig nem ismeretes. Ez nyilván megnehezíti a megelőzését, de mégis akad néhány olyan kutatási eredmény, amely a rákkal összefüggésben ugyan nem mutat ki ok-okozati kapcsolatot, de mégis irányadó lehet és ezek révén csökkenthető a rák megjelenésének esélye.

Akad olyan kutatás, amely szerint a kávéfogyasztás, akár a koffeinmentes is, csökkenti a prosztatadaganat kockázatát. Napi 1-3 csésze 30 százalékkal, napi 6 pedig 60 százalékkal. Ez utóbbi mennyiség azonban más szervünkre nem gyakorol ilyen jótékony hatást, így ésszerűen éljünk ezzel a módszerrel.

Nem egyértelműen bizonyított, de az étkezés is hatással lehet a dülmirigy rosszindulatú elváltozására. Nem árt, ha E-vitaminban gazdag az étrend és az sem, ha a dülmirigyduzzanat kialakulását gátló cinket tartalmazó ételek kerülnek az asztalra.

A gyömbér gyulladáscsökkentő, antioxidáns és rákos sejtek burjánzását gátló hatása sem lebecsülendő. A brokkoli, karfiol, kelbimbó, káposzta, kelkáposzta fogyasztása is megelőző hatású lehet, mivel egy létező közös összetevőjük célzottan gátolja a rák növekedését serkentő, az ösztrogén bomlásakor keletkező veszélyes anyagok termelődését.

Érdemes viszont kiiktatni étrendedből a magas gluténtartalmú ételeket, a génkezelt élelmiszereket, a cukrokat és a kémiai adalékokat. Egyes tanulmányok szerint a zsírban gazdag táplálkozás és a fűszeres, csípős ételek, alkohol fogyasztása is növeli a prosztatarák kialakulásának kockázatát.

A legbiztosabb megelőzési mód, különösen a 40 év feletti férfiak esetében, a szűrővizsgálatokon való részvétel. A férfiak azonban köztudottan nehezebben fordulnak orvoshoz, kerülik a szűrővizsgálatokat. Ezért van kiemelt szerepük a nőknek abban, hogy párjuk elkerülhesse ezt a párkapcsolatra is negatív hatással lévő betegséget.

Ha nappal, de kiváltképp éjszaka gyakran jár párod a mellékhelységbe, segíts neki, hogy levetkőzve félelmeit, mielőbb felkeressen egy urológust. Ne hagyd, hogy az öregedés természetes velejárójának tekintse a vizeletürítési problémákat. De abban is segítségére lehetsz, hogy a prosztatabetegségek kialakulása ellen is hatásos férfi intim torna gyakorlatait elsajátítsa.

A szűrővizsgálathoz különböző módszerek állnak az urológusok rendelkezésére. Ezek egyike a vérminta alapján elvégzett PSA-tesz, amely ugyan nem csak a rákra összpontosít (gyulladást és jóindulatú daganatot is jelez), de magas értéke esetén további szűrési módszerek alkalmazása szükséges. Egy végbélen keresztüli, ujjal végzett tapintásos és egy prosztata ultrahangos vizsgálattal kiegészítve, az összesített eredmények kizárhatják, vagy megerősíthetik a sejtburjánzás jelenlétét, illetve rosszindulatú voltát. Amennyiben még mindig kétség merül fel az eredményt illetően, egy vékonytű-biopszia segíthet eldönteni a diagnózist.

Az áttét nélküli, a szűréseken időben felismert daganat jó eséllyel gyógyítható. Ezért – különösen ha már elmúltál 40 éves – ne halogasd az urológus felkeresését! A szűrővizsgálatok segítenek neked, hogy még gyógyítható stádiumban, vagyis mielőtt a sejtburjánzás áthatolna a prosztata burkán, és más szervekben áttétet képezne, úrrá legyél a betegségen.

Wavita.hu a Walmark webáruháza
Hirdetés

Nézd meg ezt is

A majoránna egészséges hatásai

Közkedvelt, változatosan használható fűszernövény, jellegzetes lágy aromával, számos étel ízesítéséhez alkalmazható. Ha esetleg eddig nem fogyasztottad rendszeresen, akkor érdemes változtatni rajta, mert sok pozitív egészségügyi hatása van.

Vélemény, hozzászólás?