A férfiasságot is kikezdheti a koronavírus

A Miami Egyetem Miller Orvosi Intézetének kutatói a világon elsőként jöttek rá, hogy a pénisz szöveteiben megmaradhat a koronavírus a betegségből való felgyógyulás után még hosszú idővel is. A COVID-19 fertőzés a szervezetben általános véredény-diszfunkciót, avagy endothél működési zavart okoz, ami erektilis diszfunkcióhoz (ED) vezethet.

Az endothél diszfunkció-nál a kis véredények falát borító szövetek nem képesek rendeltetésszerűen ellátni a funkciójukat, a hibásan működő véredények pedig szövetkárosodáshoz vezetnek.

„A kutatásunkban kimutattuk, hogy a koronavírus a tüdő és a vese szövetein kívül más szervrendszerekben is általános endothél diszfunkciót okoz. A visszamaradó endothél diszfunkció azért alakul ki, mert a koronavírus behatol az endothél sejtekbe, és így a fertőzéssok szervet érint, például a péniszt is” – tette közzé Dr. Ranjith Ramasamy a World Journal of Men’s Health tudományos folyóiratban.

Dr. Ranjith Ramasamy (a Miller Orvosi Kar reproduktív urológiai programjának docense), és kollégái prakszisukban azt figyelték meg, hogy a koronavírus-fertőzés lezajlása után azok a férfiak is elég súlyos merevedési zavarról számolnak be, akiknek előtte még rendben volt az erekciós képességük.

A probléma kiderítése érdekében először két olyan férfi péniszszövetét vizsglták meg, akik már kigyógyultak a koronavírus-fertőzésből, és péniszprotézis-műtéten estek át. Az egyik páciensnek súlyosabb tünetei voltak, kórházi kezelésre is szorult a koronavírus-fertőzés miatt, a másikuk enyhe tünetekkel vészelte át a betegséget.

Mindkét koronavírus fertőzésen átesett férfi péniszszöveteiben még jelen volt a vírus, pedig hat-nyolc hónappal a vizsgálat előtt fertőződtek meg, továbbá esetükben az endothél diszfunkció megléte is bebizonyosodott.

“Mindez arra utal, hogy azok a férfiak, akiket megbetegít a koronavírus, számíthatnak arra, hogy a vírus mellékhatásaként erektilis diszfunkció alakulhat ki, és ilyenkor feltétlenül orvoshoz kell fordulniuk” – nyilatkozta Dr. Ramasamy.

Egy korábbi kutatásukban Dr. Ramasamy és munkatársai arra is bizonyítékot találtak, hogy a koronavírus megtámadhatja a hereszövetet is. Ezek a tanulmányok segítenek, hogy jobban megértsük miként hat a vírus a férfiak nemzőképességére, plusz azt is megtudhatjuk, hogy a koronavírus terjedhet-e szexuális úton.

„Ezek a friss kutatási eredmények újabb indokkal szolgálnak arra, hogy mindent megtegyünk a koronavírus-fertőzés elkerülésére. Ajánljuk, hogy mindenki adassa be a védőoltást, és általában is törekedjen a koronavírus szempontjából biztonságos életvitelre” -mondta a kutatásokban közreműködő Eliyahu Kresch.

Forrás: Házipatika, A Magyar Kardiológusok Társaságának szakmai felügyeletével

Wavita.hu a Walmark webáruháza
Hirdetés

Nézd meg ezt is

Tipp az intim szexért

Éleszd újra az intimitást!

Egy tanulmány szerint férfiak és nők ugyanarra a dologra vágynak a szexualitásban… Napjainkban járványként zúdul végig …

Vélemény, hozzászólás?