Miért nem elég csak egy szelet a pizzából?

A magas zsírtartalmú ételekből, mint amilyen a pizza, a sült krumpli vagy a csipsz is, képesek vagyunk mértéktelenül habzsolni. Egy amerikai kutatás szerint ennek a mértéktelenségnek biológiai oka van.

egeszsegugyelet-erdekessegek-meglepo-tuleves-nagy

A University of Georgia kutatása szerint azok az ételek, melyeknek magas a zsírtartalmuk, módosítják a belek baktérium háztartását, és ez az oka annak, amiért nem érzékeljük időben, hogy megtelt a gyomrunk.

Az erre irányuló kutatás során 50 patkányt vizsgáltak meg, melyek közül néhányat kiegyensúlyozott étrenden tartottak, a többiek pedig magas zsírtartalmú ételeket kaptak. A kísérleti patkányok kedvükre dőzsölhettek a vizsgálódás során.

A két hónapig tartó kutatás eredményei sokat mondóak. Azok a patkányok, melyek magasabb zsírtartalmú ételeket kaptak, 25 százalékkal súlyosabbak lettek a kiegyensúlyozott koszton lévő társaiknál. Sőt, a vizsgálat során a patkányok baktériumháztartása is módosult a bélflórában, ami károsan hatott az úgynevezett bolygóidegre.

Testünk legnagyobb paraszimpatikus idege, a bolygóideg küld jelet az agyunknak, amikor megtelik a gyomrunk, és nem szabadna már többet ennünk. Az, hogy a zsíros ételekből akkor is fogyasztunk még, amikor már jól laktunk, annak köszönhető, hogy ez a kapcsolat megsérül.

A kutatók szerint az emberek bélrendszeri-agyi kommunikációja a patkányokéval nagyon hasonló képet mutat, és ez indokolhatja a kóros túlevést, amikor magas zsírtartalmú ételekről van szó.

Forrás: Index.hu

Wavita.hu a Walmark webáruháza
Hirdetés

Nézd meg ezt is

Ez a legproblémásabb életkor a gyereknevelésben

Felmérés készült a gyermeknevelés legjelentősebb mérföldköveiről. Többek között az is kiderült, hogy nem a legkisebbek, és nem is a kamaszok nevelése jelenti a legnagyobb kihívást a szüleiknek.

Vélemény, hozzászólás?