20 millió forintra pályázhatnak a kórházak

Indul a K&H gyógyvarázs műszerbeszerzési pályázat

13. alkalommal pályázhatnak a gyermekek gyógyításával foglalkozó intézmények a K&H gyógyvarázs támogatására, amelynek célja, hogy modern eszközökkel segítse a magyar gyermekegészségügyet. A pályázatra június 3-ig nyújthatják be jelentkezésüket az intézmények, amik összesen 20 millió, fejenként 4 millió forintos támogatásban részesülhetnek.

A K&H négy társadalmi felelősségvállalási területeinek egyike az egészség, így ezen belül is kiemelt figyelmet fordít a gyermekegészségügyre. A K&H gyógyvarázs 2004 óta támogatja elkötelezetten a magyar gyermekegészségügyet, hogy korszerű eszközökkel járuljon hozzá a kis betegek felépüléséhez, hogy azok újra teljes életet élhessenek. A kezdeményezés indulása óta 322 intézménynek adományozott korszerű orvosi eszközöket, több mint 557 millió forint értékben.

A pályázatra 2016. június 3-ig, a társadalombiztosítási támogatással rendelkező, Magyarországon fekvő-, és/vagy járóbeteg szakellátást végző gyermek-szakkórházak, kórházak, klinikák és országos intézetek gyermek- és csecsemő osztályai, PIC centrumok, gyermekügyeletek, illetve mentőszolgálatok nyújthatják be jelentkezésüket.

„Modern világunkban minden téren fel kell venni a technológia fejlődésével a versenyt – így a gyermekegészségügyben is haladni kell a korral, hiszen a korszerű eljárások, eszközök használata nagyban leegyszerűsíti, felgyorsítja és hatékonyabbá teszi a kis betegek gyógyítását” – mondta el Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója. „A K&H-nál nagy hangsúlyt fektetünk az újításokra, ezért döntöttünk úgy, hogy az idei K&H gyógyvarázs pályázatban is kiemelt figyelmet fordítunk azokra a jelentkezésekre, amelyekben a legkorszerűbb eljárások során használatos műszerekre pályáznak. Emellett természetesen várunk minden olyan pályázatot, amelyben olyan eszközök szerepelnek, amik elengedhetetlenek az intézmény megfelelő működése érdekében.”

Pályázat a kórházaknak.

„A gyermekegészségügyi szakma rendkívül nyitott az innovatív eljárások alkalmazására, a szakemberek többsége ismeri a korszerű eljárásokat, de sajnos a korszerű eszközök beszerzése nagy anyagi terhet ró az intézményekre. Így sok kórház nem tudja magának megengedni, hogy saját erőből szerezzen be ilyen műszereket” – mondta el Dr. Mészner Zsófia, a NEFI Gyermekegészségügyi Igazgatóságának igazgatója, a K&H gyógyvarázs zsűritagja. „A K&H gyógyvarázs pályázat segítségével idén megvalósíthatóvá válik számukra is, hogy a Bank támogatásával bővítsék modern eszközökkel műszerparkjukat.”

A program kiemelten kezeli a leghátrányosabb helyzetű térségek lakosságát is, így külön figyelemben részesíti a azon intézményeket, akik a legelmaradottabb régiók gyermeklakosságát látják el.

Az egyes intézmények maximum 4 000 000 forint értékű eszközökre pályázhatnak, az országos pályázat 10-15 nyertese összesen 20 000 000 forintnyi műszertámogatásban részesül. Ugyanakkor a K&H gyógyvarázshoz érkező dolgozói, ügyfél és partner felajánlásoknak köszönhetően a pályázók további 15-20 millió forint értékben kaphatnak új eszközöket az év során.

A részletes pályázati kiírásért és a hozzá kapcsolódó dokumentumokért kattints IDE.  A pályázat benyújtási határideje: 2016. június 3.

Wavita.hu a Walmark webáruháza
Hirdetés

Nézd meg ezt is

Ezekkel a torokfájás tünetekkel kell orvoshoz vinni a gyermeket

A vírusos megfázás egyik jellegzetes tünete a torokfájás életkortól függően aránylag gyakori probléma, és többnyire nincs miért aggódni miatta, mert pár nap alatt enyhül, majd teljesen elmúlik. Bizonyos esetekben viszont, fontos orvoshoz fordulni vele.

Vélemény, hozzászólás?