Legfrissebb kisokos a Zika vírusról

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a mai napon aggodalmát fejezte ki egy amerikai jelentés miatt, miszerint a Zika vírus nemcsak szúnyog által, hanem nemi úton is terjedhet. 

A jelentés szerint az első amerikai, aki megfertőződött Zika vírussal, nem szúnyogcsípéssel kapta el a kórt, hanem szexuális úton. A WHO az eset alapos kivizsgálását sürgette, hogy minden kétséget kizáróan kiderüljön, hogy valóban terjedhet-e szexuálisan a kór.

Zika kisokos.

„Magyarországon nincs meg annak a feltétele, hogy széles körű zikalázjárvány legyen”– mondta Dánielis Ágnes, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat járványügyi főosztályvezetője egy ma reggeli tévéműsorban. A vírust terjesztő Aedes aegypti szúnyogfaj egyelőre nem fordult elő hazánkban.

A friss amerikai hírre reagálva elmondta, hogy tudomása szerint korábban is előfordult már, hogy valaki Zika vírussal fertőzött területen járt (Afrikában), és Európába visszatérve megfertőzte a házastársát. Ám ez a járvány kialakulásához, és fenntartásához kevés, ahhoz a vírus terjesztéséért felelős szúnyog kellene. Ez a szúnyogfaj Magyarországon egyáltalán nem fordul elő.

Kolumbiában 2116 terhes nő fertőződött meg Zika vírussal

Kolumbiában eddig 20 297 megerősített esetről tudnak, ezek közül 2116 terhes nő van. A Zika vírus által veszélyessé nyilvánított országok száma ezzel már 29. A kormány arra kéri a nőket, hogy halasszák el a teherbeesést 6-8 hónappal, nehogy megfertőződjenek, így is körülbelül 700 ezer lehetséges esettel számolnak. A fertőzött nőknek engedélyezik az abortuszt: egyébként elsősorban csak akkor, ha a terhes nő erőszak áldozata lett.

Szükségállapotot hirdettek Hondurasban

A Zika vírus terjedése miatt Honduras egész területére érvényes szükségállapotot rendelt el Juan Orlando Hernández, a közép-amerikai ország elnöke. Decemberben regisztrálták az első fertőzéses esetet, abban a hónapban 51-re nőtt a számuk, azóta pedig már 3649 személy szervezetében azonosították a vírust.

Idén szeptemberben már lesz védőltás a Zika vírus ellen

A vakcinát amerikai és kanadai kutatók fejlesztik ki. Ősszel megkezdődhet a Zika vírus oltóanyagának hatóságilag engedélyezett tesztelése embereken, ami után egy hónappal, el lehet kezdeni az immunizációt a legsúlyosabban érintett területeken – írja az MTI.

Amit érdemes tudni a Zika vírusról.

Kérdezz-felelek a Zika vírusról

  • Mi az a Zika vírus? Szúnyogcsípéssel terjedő vírus, ami lázat, és enyhe influenzaszerű tüneteket okoz.
  • Mi miatt veszélyes? Terhes nőkre veszélyes, mert kisfejűséget okozhat a magzatoknál.
  • Mi az a kisfejűség? A gyermek agya nem fejlődik rendesen, és a feje kerülete kisebb lesz. Tanulásbeli és kognitív lemaradást okozhat.
  • Kire lehet még veszélyes? Felnőtteknél kis valószínűséggel okozhat Guillain–Barré-szindrómát, ami egy végtagokat érintő gyulladásos betegség.
  • Kik a legveszélyeztetettebbek? A terhes nők és a magzataik.
  • Hogyan terjed? Az Aedes aegypti szúnyogfaj terjeszti, és még nem bizonyítottan szexuális úton is terjedhet. (Lásd fentebb)
  • Mely országokat érinti? Dél- és Közép-Amerikában terjed járványszerűen a vírus. Amerikában és Európában csak elszigetelt esetek vannak eddig, Latin-Amerikából hazatért utazók fertőződtek meg.
  • Hazánkban kell-e tartani tőle? „Magyarországon nincs meg annak a feltétele, hogy széles körű zikalázjárvány legyen.” – Dánielis Ágnes (ÁNTSZ).

Utazásra nem javasolt országok

(2016. január 19-i adatok szerint)

  • Dél-Amerikában: Bolívia, Brazília, Ecuador, Francia Guyana, Guyana, Kolumbia, Paraguay, Suriname, Venezuela;
  • Közép-Amerikában: El Salvador, Guatemala, Honduras, Mexikó, Panama;
  • A Karib-térségben: Barbados, Guadeloupe, Haiti, Martinique, Puerto Rico, Saint Martin;
  • A Csendes-óceáni térségben: a Szamoa-szigetek;
  • Valamint Thaiföld és a Zöld-foki Köztársaság érintettek 

Ha mégis ezekre a helyekre utazol, így védekezhetsz a Zika-vírus ellen

  • Szúnyogriasztó szerek használata a gyártó utasításának megfelelően.
  • Hosszú ujjú ing és nadrág viselése, zokni és cipő, főleg nappal, amikor a Zika-vírust hordozó Aedes szúnyog a legaktívabb.
  • Alvás, pihenés szúnyoghálóval ellátott vagy légkondicionált helyiségben, mert ez a szúnyogfaj nem bírja a hideget.
  • Ha a hazaérkezés utáni 3 héten belül, láz, kiütés, fejfájás, kötőhártya-gyulladás vagy ízületi fájdalom jelentkezik nálad, azonnal fordulj orvoshoz.

Forrás: MTI, Index, HVG

Wavita.hu a Walmark webáruháza
Hirdetés

Nézd meg ezt is

Afrikai sárgalázjárvány veszély

Világméretűvé válhat az afrikai sárgalázjárvány?

A grandiózus oltási program ellenére világméretűvé válhat a sárgalázjárvány, amely már több száz áldozatot szedett …

Vélemény, hozzászólás?