Omikron tünetek: miben tér el az eddigiektől

Az egyre jobban terjedő, egyre több országban megjelenő koronavírus variáns az omikron, egyenlőre úgy tűnik nem okoz az eddigi változatoknál súlyosabb megbetegedést, ám nem árt óvatosnak lenni. A tüneteit nehéz felismerni, mert egyrészt kicsit eltérnek az eddigi, például a delta-variáns jellemző tüneteitől, másrészt mert a sima náthához hasonlítanak.

Az angol Independent újság összeszedte az omikron tüneteit, egy olyan angliai online adatbázisból, ahová a koronavírus fertőzöttek tüneteit rögzítik.

Az első jellemző tünet a „covidos fejfájás”, amely különbözik a már mindenki által megtapasztalt átlagos fejfájástól. Ennél a fejben szúró, nyomó érzés érezhető, és fej a mindkét oldalán jelentkezik. Jellegzetessége még, hogy ez a fájdalom a szokásos fájdalomcsillapítók hatására sem szűnik meg.

Az omikron fertőzés második leggyakoribb tünete az orrfolyás. Ezt okozhatja allergia, vagy nátha is, ezért önmagában nem lehet a koronavírusnak tulajdonítani. Azok közül, akik ideiglenesen elvesztették a szaglásukat, a 60%-uk jelezte, hogy folyt az orruk. 

A harmadik lehetséges tünet az adatok szerint a folyamatos tüsszögés. Persze ezt sem lehet egyből az omikron jelének venni, mivel sok más is kiválthatja, pláne télen.

Gyanús tünet lehet a kimondottan rövid ideig tartó torokfájás, ami enyhe fájdalommal jelentkezik, és pár nap elteltével megszűnik. Ez a tünet a 18-65 év közötti felnőtteknél gyakoribb, mint a gyermekeknél.

A folyamatos köhögés is jelezheti az omikront, a „covidos köhögés” jellemzője, hogy nem hurutos, váladékos, hanem kimondottan száraz, és 4-5 napig tart.

Amerikában az Országos Népegészségügyi Központ (CDC) az omikron variáns okozta koronavírus fertőzés leggyakoribb tüneteinek az alábbi 9-et jelölte meg:

  • Fejfájás
  • Orrfolyás
  • Köhögés
  • Torokfájás
  • Légszomj vagy légzési nehézség
  • Fáradtság, izomfájdalom
  • Hányinger vagy hányás
  • Hasmenés
  • Láz vagy hidegrázás

Felhívják a figyelmet rá, hogy ez a lista nem tartalmazza az összes tünetet, és folyamatosan frissítik majd a listát a beérkező adatok alapján.

Forrás: Independent, CDC (Centers for Disease Control and Prevention)

Wavita.hu a Walmark webáruháza
Hirdetés

Nézd meg ezt is

Mikor kell orvoshoz menni a köhögéssel?

A köhögés a légúti védelem része, azt jelzi, hogy a légutakba valami olyan anyag, idegentest került, amelyet a szervezet ezzel próbál meg onnan eltávolítani.

Vélemény, hozzászólás?