Védettség, de meddig

Jó hír! A koronavíruson átesettek védettsége évekig is kitarthat, oltással pedig akár egy életre. Több ezer olaszországi beteg adatainak elemzése alapján az olasz kutatók arra jutottak, hogy a koronavírus-fertőzésen átesettek hosszan tartó védettséget élveznek, és nagyon ritka az újrafertőződés.

„Úgy tűnik, legalább egy éven át tart a SARS-CoV-2 elleni természetes védettség, ami hasonló a vakcinakutatásokban a közelmúltban jelentett védettséghez” – közölte a magentai Fornaroli Kórház orvosa, Dr. Nicola Mumoli vezette kutatócsoport az Amerikai Orvostársaság (JAMA) Internal Medicine című folyóiratában megjelent tanulmányban.

A tudósok azokat az eseteket vették újrafertőződésnek, ahol legalább 90 nap és 2 egymást követő negatív teszt követte az első koronavírus-fertőzés teljes eltűnését. Több mint 15 ezer ember állapotát követték figyelemmel, köztük voltak tünetesen, és a tünetmentesen átesettek is.

Az átlagosan 280 napos követési idő alatt mindössze 5 újrafertőződést regisztráltak abból az 1579 főből, akik az első hullámban kapták el a koronavírust, ez 0,31%-os arány. A következő hullámokban átesett 13 495 nyomon követett főből pedig 528-an fertőződtek meg újra, ami 3,9%.

Fontos megemlíteni, hogy az első hullámos 5 újrafertőzöttből 4, a koronavírus fertőzésnek fokozottan kitett személy volt, azaz 2 fő kórházi dolgozó, 1 rendszeres kórházi kezelésre szoruló krónikus járó beteg, és 1 szociális otthonban lakó. Mindannyian 230 napot meghaladó idő elteltével kapták el újra.

A biztató eredmények ellenére a tudósok biztatják az átesetteket is az oltásra, mert a fertőzés utáni és az oltás által nyújtott védelem együttesen erősebb lehet, mint a természetes védelem önmagában, sőt az is elképzelhető, hogy a mutációk ellen az oltások jobban teljesítenek.

„Egyrészt nem tudjuk, meddig tart a természetes immunitás. Másrészt azt sem tudjuk, hogy a vírus vad változata elleni természetes immunitás ugyanannyira véd-e a SARS-CoV-2 variánsai ellen is”– írta Mitchell H. Katz, a New York-i állami kórházakat és klinikákat működtető társaság szakembere a tanulmányhoz mellékelt cikkben. Véleménye szerint a nyájimmunitást pusztán átfertőződéssel elérni hosszú, és lassú folyamat, mert a történelemben eddig egyetlen kórokozót, a feketehimlőt sikerült teljesen eltörölni, és ezt is az oltások segítségével sikerült elérni, nem a természetes immunitással – írta.

Az olasz tanulmány eredményét azóta két amerikai is megerősítette, a St. Louis-i Washington Egyetem, és a Washington Egyetem kutatói is hasonló következtetésre jutottak.

A témában a koronavírus mutációkat vizsgáló New York-i Rockefeller Egyetem immunológus tudósa, a kutatást vezető Michel Nussenzwei is nyilatkozott:

„Azok, akik először megfertőződtek, majd beoltatták magukat, elképesztő immunválaszt mutatnak, elképesztő mennyiségű antitestet termelnek, és ezek az antitestek folyamatosan fejlődnek. Arra számítok, hogy hosszú időre védettséget nyújtanak”. A vakcinák önmagukban valószínűleg nem váltanak ki ilyen óriási mértékű sejtes immunitást, mert az immunrendszer emlékezetét máshogyan alakítja a természetes fertőzés és az oltás kombinációja.

Ez azt jelentheti, hogy aki nem esett át a koronavíruson, illetve aki átesett rajta, de nem oltatta be magát, annak szüksége lehet emlékeztető oltásokra, míg a dupla védelmet szerzett emberek akár el is hagyhatják azokat.

Forrás: MTI, Telex, Qubit

Wavita.hu a Walmark webáruháza
Hirdetés

Nézd meg ezt is

Mikor kell orvoshoz menni a köhögéssel?

A köhögés a légúti védelem része, azt jelzi, hogy a légutakba valami olyan anyag, idegentest került, amelyet a szervezet ezzel próbál meg onnan eltávolítani.

Vélemény, hozzászólás?