10-ből 2 már demenciára figyelmeztet

A gondolkodás és a memória romlását, a fokozatos elbutulást jelenti a demencia szakkifejezés. Dr. Jakab Gábor PhD, a Neurológiai Központ neurológusa olyan korai jelekre hívja fel a figyelmet, amiket már ajánlott kivizsgáltatni, és utána el kell kezdeni a gyógyszeres kezelést.

A demenciáról

A demenciánál az agyban található idegsejtek funkciója károsodik, az idegsejtek közötti kapcsolatok megszakadnak, emiatt az érintett az összetett feladatokat nem tudja végrehajtani. Általában 60 éves kor felett észlelik, ám a folyamat már jóval korábban elkezdődhet.

A demenciának több típusa is van, a legismertebb, leggyakoribb az Alzheimer kór, de van a Lewy testes demencia, a frontotemporális demencia (Pick kór), sőt ezek kombinációja is létrejöhet.

A betegség sajnos egyelőre az esetek többségében nem visszafordítható. A korai felismerés azért fontos, mert a kezdeti stádiumtól elkezdett gyógyszerezéssel csökkenteni lehet a neuronkárosodást, ami lassítja a folyamatot.

A demencia 10 korai ismertetőjele

  1. Feledékenység
    Az öregedés természetes velejárója az emlékezet romlása, az lehet figyelmeztető jel, ha az illetőnek később sem jut eszébe az, amit elfelejtett.
  2. Problémamegoldási, tervezési nehézségek
    A korábban jól működő készségek romlása gyanús tünet lehet, például az ezerszer tálalt étel elkészítése egyszer csak nem megy, a boltban vásárlásnál gondok a fizetendő összeg kiszámolásánál, vagy a vezetésnél a bejáratott útvonalak elvétése, hazatalálási probléma.
  3. Gondok az egyszerű feladatoknál
    Korai tünete, amikor a rutinszerűen végzett egyszerű feladatoknál problémák jelentkeznek, ilyen például a TV, vagy a telefon kezelése, vagy egy kávé elkészítése.
  4. Tájékozódási zavar időben és térben
    Az időérzékelés lassan teljesen felborulhat, a múlt és a jövő megkülönböztetése is gond lesz, és a térbeli tájékozódási zavar is figyelmeztető jel.
  5. Vizuális információk feldolgozási gondja
    Olvasási problémák jelentkezése, távolság megítélése, vagy a színek megkülönböztetésére való képesség is problémássá válik.
  6. Zavarok írásban, beszédben
    Az érintett társalgásnál könnyen elfelejti, mit mondott korábban, vagy éppen mi a téma, és romolhat a kézírás olvashatósága, nyelvtani helyessége.
  7. A tárgyak megtalálásának problémája
    Az érintett gyakran felejti el, hol hagyta a mindennapi tárgyait, például távirányítót, pénztárcát, kulcsokat. Előrehaladottabb állapotban lopással is vádolhat mást emiatt.
  8. Döntési- és ítélőképesség romlás
    A illető egyre nehezebben különbözteti meg, hogy mi lehet jó, és mi rossz döntés. Például hajlamos sok pénzt adni valamiért, ami nem ér annyit, és/vagy amire nincs is szüksége. Ezzel párhuzamosan elhanyagolhatja a személyes higiéniát, és egyre kevésbé törődik a külső megjelenéssel.
  9. Visszavonulás
    Figyelmeztető, ha valaki egyre visszahúzódóbb, ha abbahagyja a korábban szeretett tevékenységeit, ha nem keresi mások társaságát. Ez akár otthon, akár a munkahelyen is megfigyelhető lehet, és izolációhoz vezethet.
  10. Hangulatváltozások
    Sokan észrevehetően egyre ingerlékenyebbek lesznek, többet veszekednek, vagy éppen befelé fordulnak és szorongókká válnak.

Mikor ajánlott szakorvost felkeresni?

“Ha a fenti jelek közül akár csak kettőt is tapasztal valaki, vagy éppen a családtagok veszik észre, hogy változások álltak be a mindennapi életben, fontos lenne felkeresni a szakorvost.

Nem érdemes abban a hamis tudatba ringatni magunkat, hogy mindez az öregedés természetes velejárója, mert a kognitív funkcióink hanyatlásának van egy elfogadható mértéke. Fontos kideríteni, hogy a tünetek hátterében nem áll-e demencia vagy esetleg más testi vagy lelki betegség.

Korai diagnózis birtokában a megfelelő kezelés hatékonyan lassíthatja a folyamatot, segíthet az életminőség minél további megőrzésében, ami nem csak demens személy, de a családja szempontjából is igen fontos.”- figyelmeztet dr. Jakab Gábor PhD, a Neurológiai Központ neurológusa.

Forrás: Neurológiai Központ

Wavita.hu a Walmark webáruháza
Hirdetés

Nézd meg ezt is

7 tanács, hogy ne csak eljárjon az idő feletted

Vannak olyan módszerek, melyekkel szépen gyarapíthatjuk az éveink számát. A testmozgás, az étrend, az életmódbeli tényezők fontosabb szerepet kaphatnak a „szépen öregedés” folyamatában, mint a genetika. Ez a 7 tanács, amit cikkünkben olvashatsz segíthet benne.

Vélemény, hozzászólás?