A nyár végétől biztonságosabbak és egészségesebbek lesznek az élelmiszerek

Az Európai Bizottság szigorúbb határértékeket vezet be az élelmiszerekben található nehézfémekre, olyanokra mint például a kadmium és az ólom. A szigorításnak az a célja, hogy csökkenjen a táplálékok rákkeltő anyag tartalma.

Az árutermelőknek csökkenteniük kell a zöldségekben, gabonafélékben, a gyümölcsökben, és olajos magvakban esetlegesen előforduló, rákkeltő és környezetszennyező kadmium maximális szintjét. Ez az elvárás fog vonatkozni az ólom szintre is, többek között a csecsemők és kisgyermek számára készült tápokra, a fűszerekre, a sóra, és az erdei gombára.

Biztonságosabb és egészségesebb élelmiszerek

„Az egészségtelen táplálkozás növeli a rák kockázatát. A határozat által biztonságosabbá és egészségesebbé tesszük az élelmiszereinket, ahogyan azt az EU rákellenes tervében is vállaltuk” – nyilatkozta a döntéssel kapcsolatban Stella Kyriakides egészségügyért és élelmiszerbiztonságért felelős uniós biztos. Kiemelte még, hogy ez egy újabb lépés a már most is magas, és világszínvonalú uniós szabványok megerősítése felé.

Hatálybalépés

Már augusztustól 31-től alkalmazni kell a szigorúbb határértékeket. 2022 február végéig még értékesíthetőek azok az élelmiszerek, amiknek az új határértékeken felüli a nehézfémtartalma, de még az új szabályok hatályba lépése előtt kerültek a piacra. Többéves tudományos kutatáson alapul az Európai Bizottság ezen döntése.

Forrás: MTI

Wavita.hu a Walmark webáruháza
Hirdetés

Nézd meg ezt is

6 agyködoszlató tápanyag

Előfordul, hogy képtelen vagy összpontosítani a feladatodra, nehezebben fogadod be az információkat, lassul a gondolkodásod, esetleg szétszórtabb vagy? Ezt nevezik az agyköd állapotának. Gyakran olyan problémákkal karöltve fordul elő, mint a krónikus fáradtság, depresszió, lisztérzékenység, autizmus spektrumzavar, neuropszichiátriai betegségek, fibromyalgia, Hashimoto-betegség, ám jelentkezhet egyes tápanyagok hiánya miatt is. Nézzünk 6 agyködoszlató tápanyagot.

Vélemény, hozzászólás?