Tudj meg többet az influenzáról

Az influenza olyan fertőző betegség, amelyet vírus okoz. Cseppfertőzéssel (tüsszentés, köhögés), vagy közvetlen érintkezéssel (pl. váladékkal szennyezett kéz, tárgyak) terjed. Tüsszentés után a legapróbb cseppek akár 8 méter távolságra, a köhögés után pedig 6 méternyire is eljutnak, és akár 10 percig is a levegőben keringhetnek, ezért adják át könnyen egymásnak a kórt az egy helyiségen belül tartózkodók.

A kórokozók más emlősöket (sertés, ló, stb.), és madarakat (vadkacsa, baromfi, stb.) is képesek megfertőzni. Mindenki ismeri már a sertésinfluenzát, és a madárinfluenzát.

Az influenzavírus genetikai információja gyorsan, és sűrűn módosul, ezért kell évente változtatni az oltóanyagok összetételét, ám a teljes védettséget így sem lehet garantálni.

A megfertőződés után

A megfertőződés utáni 1-3 napban már jelentkeznek is a kezdeti tünetek: láz, hidegrázás, étvágytalanság, izomfájdalom, levertség, elesettség, később száraz köhögés, torokfájás.

Az első tünetek megjelenésétől számított 10 napon át lesz rendkívül fertőző a beteg. A korábban említett tüsszögésen, köhögésen kívül a sima levegővételnél is távoznak kis mennyiségben vírusok, amivel megfertőznek használati tárgyakat, tömegközlekedési eszközöket, ezért a sűrűn lakott helyeken szinte lehetetlen megállítani egy-egy ilyen járvány terjedését.

Az influenza kezelése

Kezelése, kockázata

Az esetek nagy részében magától meggyógyul a beteg, lázcsillapítás(38,5 fok fölött javasolt), ágynyugalom, bőséges folyadékpótlás, és esetleg nagy mennyiségű C-vitamin bevitele kell csak hozzá. Fontos, hogy a betegek maradjanak távol a közösségektől.

Ez a vírusfertőzés azért lehet veszélyes, mert kitárja a kaput a légutakat megbetegítő bakteriális kórokozók előtt, ezért nagyon fontos, hogy vegyük komolyan a betegséget. Az akár súlyos szövődményei elsősorban időseknek, állapotosoknak, gyermekeknek, és krónikus betegeknek kockázatosak, ők tartoznak a fokozottan veszélyeztetettek csoportjába.

Típusai

Az influenzavírusnak 3 fő típusa (influenzavírus A, influenzavírus B és influenzavírus C), és seregnyi altípusa van. Időnként világméretű járványt okoznak, mert évről-évre új mutációk alakulnak ki, ezért nem lehet előre felkészülni rájuk.

Influenzavírus A

A megbetegedések 90%-át okozza, és ez a kórokozó terjed más emlősök, és a madarak között is. Ehhez a típushoz kötődnek a legnagyobb járványok, és a legsúlyosabb szövődmények. A lefolyása lehet enyhe, szinte észrevehetetlen, vagy agresszív, gyors és csaknem biztosan halálos kimenetelű. A számtalan mutációja közül, a legrettegettebb, amely ellen még nincsen vakcina: a H1N1.

Bár így terjedt el igazából ennek egy mutációja a H1N1/09 pandemikus vírus (az Európai Bizottság az „új influenza vírus” nevet használja) okozta a 2009-es világméretű járványt, ezért kellett a nevében is megkülönböztetni a szezonális H1N1 vírus törzsektől és a spanyolnáthát okozó H1N1 törzstől. A 2009-es gyilkos mutációban sertésinfluenza, madárinfluenza és emberi influenza génjei keveredtek.

Influenzavírus B

Az influenzavírus B típusa az emberekben, és fókákban okoz kisebb járványokat. Kevésbé kártékony, és súlyos mint az A típus, mert az emberben lassabban fejlődik ki. Az igazsághoz tartozik, hogy hozzáfűződő haláleseteket is dokumentáltak már, az elhalálozások a fokozottan veszélyeztetettek csoportjából kerültek ki.

Influenzavírus C

A C típusú influenzavírus az előzőekhez képest igen ritka, lassabban fejlődik ki a B-nél, nem okoz erős tüneteket, és még ritkábban válhat súlyossá, mert hiányzik belőle egy gén, amely miatt szinte csak gyenge gyermekeket képes megfertőzni.

Az influenza és a nátha

Miben tér el egy náthától az influenza, mitől veszélyesebb?

A náthát kétszáznál is többféle vírus okozhatja a felső légutakban, rövid lefolyású, általában néhány nap alatt meggyógyulunk. A fő panasz a tüsszögés, ritkán jár lázzal (esetleg hőemelkedéssel), nem jellemző tünet az izomfájdalom, és elvétve alakulhat ki szövődményként bakteriális fertőzés. Furcsa, de a meghűlésnek nincs pontos orvosi, tudományos definíciója.

Az influenza megterheli a szervezetet, mindig magas lázzal jár, akár fel is boríthatja a keringési rendszert, és szélesre tárt kapukon engedi be a baktériumokat a testünkbe. A nyálkahártyáink felszínén (az orrban, garatban, tüdőben) állandóan vannak betegségek okozására alkalmas baktériumok, ezek viszont a vírus segítsége nélkül nem tudnak bejutni a nyálkahártya sejtjeibe. Ám, ha az influenzavírus elárasztja például a tüdőt, bejuttathatja a sejtekbe tüdőgyulladást okozó baktériumokat is, ráadásul az elpusztított sejtekből jó táptalajt biztosít a gyors terjedésükhöz. Ezért veszélyesebb az influenza, emiatt kell komolyan venni, és fontos időt szánni a meggyógyulásra!

Szövődmények

Gyermekek esetében: gennyes középfülgyulladás, asztma, lázgörcs, hasfájás, szív- és vázizomgyulladás. Egy súlyos és ijesztő szövődmény lehet a 2 és 16 év közötti gyerekeket érintő Reye-szindróma, amely a betegség kezdete után néhány nap múlva jelentkező émelygéssel, hányingerrel jár, majd lecsökken a vércukorszint és neurológiai tünetek, görcsök és kóma is kialakulhat.

A Reye-szindróma agykárosodást, például szellemi visszamaradottságot, görcshajlamot, rendellenes izommozgásokat, vagy egyes idegek károsodását okozhatja.

Felnőttek esetében: bakteriális tüdőgyulladás, krónikus hörghurut, agyi keringészavar, szívinfarktus, toxikus sokk tünetegyüttes, agyhártya- és agyvelőgyulladás, veseelégtelenség, anyagcsere-betegségek (pl. cukorbetegség,) és még néhány ritkább életveszélyes betegség is.

Krónikus betegeknél: az előzőkben felsorolt szövődményeken kívül, az alapbetegség állapotromlása jöhet létre.

Megelőzés

Az évenkénti védőoltás a fokozottan veszélyeztetettek csoport tagjainak ajánlott (kisgyermekek, idősek, krónikus betegek, várandósok), akiknél magas az influenza szövődményeinek kockázata. A tünetek megjelenése után már szedhetőek antivirális szerek, amik enyhítik a panaszokat, lerövidítik a betegséget.

Ha mellkasi fájdalom, csúnya köhögés, stb. lépnek fel, az már szövődmény gyanú, akkor mindenképpen orvoshoz kell fordulni.

Forrás: Házipatika, Webbeteg, 

Wavita.hu a Walmark webáruháza
Hirdetés

Nézd meg ezt is

Őszi megfázást szőrével: házi praktikák

A torokfájás, láz, köhögés az őszi hónapokban már a Covid-19 megjelenése előtt is gyakoriak voltak. Pozitív koronavírus-teszt hiányában, ilyenkor az orvos ibuprofént vagy paracetamolt javasol a kezelésre. Érdemes kipróbálni az alábbi, jól bevált praktikákat is a közérzetünk javítása érdekében.

Vélemény, hozzászólás?