Az egyik legveszélyesebb szembetegség: Melanoma

A címben szereplő betegség neve nem elírás, és ebből kitűnik, hogy nem csak a bőrt érinti. Gyors áttétképződéssel járó, rendkívül agresszív rákos elváltozás a szemben kialakuló melanoma.

„Az 50 év feletti lakosság körében ez a leggyakoribb rosszindulatú látószervet érintő daganat” – nyilatkozza Dr. Nagy Zoltán Zsolt, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója. Ennél a betegségnél is kulcsfontosságú, ha időben felismerik a kóros elváltozást, mert akkor még jól kezelhető. A klinikaigazgató azt is kiemelte, miszerint az esetek többségében olyan elhanyagolt esetekkel találkoznak, amelyeknél már csak a szemgolyó eltávolításával lehet megállítani a daganat véráramba kerülését, és más szervekre történő átterjedését.

A melanoma a szemet is érintheti

A köztudat a melanomát a bőrrákkal azonosítja, de jó tudni, hogy a szemben is kialakulhat. A Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján évente 25-30 páciensnél állapítják meg. Ez a kóros elváltozás kialakulhat a sugártestben, az íriszben, de leggyakrabban a retinában jelentkezik.

A szemben kialakult melanoma diagnosztizálása

Jellemzően szemészeti vizsgálat során veszik észre, a szemfenéki vizsgálat során, pupillatágítással szűrhető ki a kóros elváltozás. Azért is alattomos, mert kívülről látható tünet csak ritkán alakul ki a retinán, vagy a szemhéjon. Fontos, hogy szinte kivétel nélkül csak az egyik szemnél fedezik fel a melanomát.

Árulkodó tünet lehet:

  • fokozódó látásromlás,
  • torz látás,
  • látótérkiesés,
  • szemfájdalom,
  • tágabb erek,
  • barna folt a szem falán.

Rizikófaktor a melanoma szemben történő kialakulásában:

  • előrehaladott életkor,
  • a családi halmozódás,
  • a világos szem- és bőrszín,
  • fokozott UV-sugárzás.

Javasolt 50 éves kor felett évente fel kell keresni a szemorvost, mert a szemfenéki, és pupillatágításos vizsgálat során nem csak daganatos elváltozást fedezhet fel, hanem a szürkehályogra, és a szaruhártya-problémákra is fény derülhet.

A kezelési lehetőségek

Növeli a kezelés hatékonyságát és a látásélesség megőrzését a korai felismerés. A kezelési módszerek függnek a daganat méretétől és elhelyezkedésétől. Korai, enyhébb esetekben a lézerkezelés, a kontakt besugárzás, vagy a daganat kimetszése jöhet szóba. A későn felismert, nagyra nőtt melanoma kezelése csak a szemgolyó műtéti eltávolításával lehetséges.

„Az eltávolított szemgolyót ma már esztétikus, nem feltűnő protézissel tudják pótolni, ugyanakkor a szemben kialakuló rákos elváltozás kifejezetten agresszív, ezért könnyen okozhat áttéteket, ami jelentősen rontja a túlélési esélyeket” – emelte ki Dr. Nagy Zoltán Zsolt.

A káros UV-sugárzás elsődlegesen a szemlencsében, és a szaruhártyában okoz elváltozásokat. A retina olyankor károsodik jelentősen, ha például valaki a teljes napfogyatkozáskor percekig belenéz a napkoronába. Bár a Nap káros sugarai direktben nem roncsolják annyira a szemet, mint a bőrt, azért kiemelten fontos gondoskodni a szem megfelelő védelméről is.

Az ideális napszemüveg kiválasztásánál fontos szempont, hogy a lencsék minél jobban rásimuljanak az arcra, hogy oldalról is védve legyen a szem. Egy másik cikkünk tud segíteni a megfelelő szemvédelem kiválasztásában, kattints ide.

Forrás: Semmelweis.hu

Wavita.hu a Walmark webáruháza
Hirdetés

Nézd meg ezt is

Nyári anyajegyfigyelő-riadó

Mivel nyáron fokozott UV veszéllyel számolhatunk, ezért az anyajegyeseknek nem árt különösen odafigyelniük a különböző …

Vélemény, hozzászólás?