A túlórázás veszélyei

Kutatások szerint a túlóra nem csak jelentősen megnöveli a súlyos betegségek kialakulásának kockázatát, hanem abszolút kontraproduktív is. Nézzük milyen konkrét egészségügyi kockázatai vannak.

„Az ember feláldozza az egészségét, hogy pénzt keressen. Aztán feláldozza a pénzét, hogy visszaszerezze az egészségét.”- szól az idézet állítólag a Dalai Lámától.

Napjainkban sokan, sokszor az egészség rovására robotolnak, vagy robotoltatnak. Egy friss kutatás pontosan igazolta, hogy a rendszeres túlórázás rendkívül káros hatással van az egészségre, ráadásul a túlhajszoltság miatt jelentősen romlik a teljesítmény.

A szívkoszorúér-betegségek kialakulásának esélye megnő

Az amerikai American Journal of Industrial Medicine egészségügyi magazinban megjelent tanulmány eredménye szerint, azoknál a dolgozóknál, akik heti 61-70 órát munkálkodnak 42 %-kal megnő a szívkoszorúér-betegségek előfordulásának esélye, azoknál pedig, akik heti 71-80 órát is dolgoznak, már 63 %-kal nagyobb eséllyel alakul ki valamilyen szívbetegség.

A stroke előfordulása is megnő

Egy másik orvosi folyóiratban, a The Lancet nevű nagy múltú (1823-ban alapított) lapban publikált kutatás pedig arra az eredményre jutott, hogy a rendszeresen túlórázók között sokkal gyakrabban fordul elő a stroke, mint a normál nyolcórás munkanapot ledolgozóknál.

Ráadásul

Az is kiderült, hogy teljesen feleslegesek a plusz megterhelések, mert rontják a dolgozók produktivitását még a normál nyolcórás munkaidőn belül is. Összességében jelentősen rosszabb eredményeket lehet elérni vele, mint a kevesebb munkával. Hazánkban már elvétve van egy-két munkahely, ahol alkalmazzák a 4 napos munkahetet, Németország pedig úgy a világ egyik legerősebb gazdasági hatalma, hogy átlagosan heti 35,6 órát dolgoznak.

Forrás: American Journal of Industrial Medicine, The Lancet

Wavita.hu a Walmark webáruháza
Hirdetés

Nézd meg ezt is

A túlórázás egészségügyi kockázatai

Kutatások szerint a túlóra nem csak jelentősen megnöveli a súlyos betegségek kialakulásának kockázatát, hanem abszolút kontraproduktív is. Nézzük milyen konkrét egészségügyi kockázatai vannak.

Vélemény, hozzászólás?