Egy friss kutatás szerint a tünetmentesen megfertőződött gyerekeknél is kiemelkedő antitestválaszt mértek.
Az enyhe lefolyású, vagy tünetmentesen lezajló koronavírus-fertőzés is kimagasló antitestválaszt vált ki a betegségen átesett gyerekek és fiatalok szervezetében
– állapítja meg az amerikai Durham Egyetem kutatása, amelyet a MedicalXpress szemlézett.
A kutatás eredményei arra utalnak, hogy a COVID-19-en átesett gyermekekben olyan erős immunválasz jön létre, ami valamilyen mértékű védelmet mindenképpen biztosít a jövőbeni megfertőződésekkel szemben.
„Ez biztató eredmény, mivel a 12 év alatti gyermekek egyelőre nem olthatók” – mondta Dr. Jilian Hurst, a kutatás egyik vezetője. Munkatársaival olyan koronavíruson átesett gyermekeket és fiatalokat vizsgáltak, akik életkora 2 hónaptól 21 éves korig terjedt. Az átlagéletkor 11,5 év volt, és az alanyok 51%-a volt lány.
Az immunválasz a kutatásban szereplőknél nem függött attól, hogy mennyire volt súlyos a megbetegedés, és akár 4 hónappal később is ki lehetett mutatni vérükből az antitesteket. A gyermekek esetében 2 és 4 hónappal a megbetegedés után is ugyanolyan magas vagy még kicsit magasabb is volt az antitestszám, mint amit felnőttekben korábban mértek.
A gyermekek koronavírus elleni védőoltása hasonló vagy magasabb szintű védelmet biztosíthat számukra, mint amilyet a felnőtteké ad
– vélik a tudósok.
A kutatás azért különösen jelentős, mert „a gyermekek SARS-CoV-2-re adott immunválaszát vizsgáló legtöbb tanulmány a súlyosan beteg, vagy gyermekkori sokszervi gyulladásos szindróma miatt kórházba került páciensekre összpontosított, vagy csak az akut fertőzés során értékelték az immunitást” – mondta a tanulmány vezető szerzője, Dr. Genevieve Fouda. „Tanulmányunk fontos információval szolgál arról, hogy a betegség súlyosságától függetlenül a SARS-CoV-2-specifikus immunválaszok lassan gyengülhetnek a gyermekek és serdülők körében” – tette hozzá.
Hazánkban már a 12-15 éves gyerekek számára is elérhető a koronavírus elleni oltás. A gyerek adataival a szülő regisztrálhat a vakcinainfo.gov.hu honlapon, majd néhány napos átfutás után, online lehet időpontot foglalni a Pfizer-BioNTech vakcinára.
A gyerekek COVID-19 elleni oltása az iskolakezdés előtt kaphat új lendületet, mert a tervek szerint az iskolákban is lehetővé válik a beadás.
Forrás: HáziPatika