Wavita egészség webáruház
Hirdetés
KONTAKTLENCSÉK a legnagyobb gyártóktól 30-60 százalék kedvezménnyel, akár ingyenes szállítással, azonnal saját raktárról, 30 napos visszavételi garanciával az eOptika.hu kontaktlencse webboltból. Vásároljon most!
Hirdetés

Szemszín kontra alkoholfüggőség

A Vermonti Egyetem kutatói meglepő tanulmányt tettek közé, ami szerint a szem színe összefüggésbe hozható az alkoholfüggőség kockázatával.

egeszsegugyelet-friss-hirek-kek-szem-alkoholizmus-nagy

Az American Journal of Medical Genetics: Neuropsychiatric Genetics-ben a napokban közétett tanulmány szerint a világos (kék, vagy zöld, vagy szürke, vagy barna) szeműek nagyobb gyakorisággal lesznek alkoholfüggők, mint a sötétebb szeműek.

A legerősebb összefüggésre a kék szem esetében bukkantak.

Arvis Sulovari és Da-wei Li, az említett egyetem kutatói 1263 alkoholfüggő fehérbőrű amerikait vizsgáltak meg, mire az említett megállapításra jutottak. Úgy vélik, hogy a szemünk színéért és az alkoholfüggőségért felelős gének kapcsolatba hozhatók egymással. Azt még egyelőre nem sikerült tisztázni, mi ennek a pontos oka.

Egy 2000-ben megjelent tanulmány, ami elsősorban nőket vizsgált, jelezte, hogy a világosabb árnyalatú szem erősebb hajlamot mutat az alkoholproblémákra. Ennek ellenére a Vermonti Egyetem szakértői úgy vélik, hogy az ő tanulmányuk az első, ami a közvetlen összefüggésre hívja fel a figyelmet.

A szem színéből egy másik tanulmány az emberek származására, fájdalomküszöbére, betegségekre való hajlamára következtet.

Ezek alapján a jövőben talán lesz lehetőség arra, hogy akár az alkoholizmus valódi okára is fény derüljön a probléma által sújtott embereknél.

Forrás: News.health

Wavita.hu a Walmark webáruháza
Hirdetés

Nézd meg ezt is

Alkoholmentes január.

Így úszhatod meg a januárt (is) szárazon!

A Száraz január mozgalom lényege, hogy résztvevői az év első hónapjában egyáltalán nem fogyasztanak alkoholt. …

Vélemény, hozzászólás?