A világ lakosságának nagyrésze szennyezett levegőt lélegzik be, évente hozzávetőleg 4,5 millió ember hal meg a légszennyezettség által kiváltott megbetegedések miatt. Gondoltad volna, hogy azonkívül, hogy a szennyezett levegő az életedet fenyegeti, még az intelligencia szinted is csökkenti?
A szmog miatt a világon több mint háromszor annyian halnak meg, mint közúti balesetekben. Naponta körülbelül 12 ezer halálesetről beszélhetünk, ami viszonyítva olyan, mintha MINDEN NAP lezajlana NÉGYSZER! A 2001. SZEPTEMBER 11-i TERRORTÁMADÁS.
Évente közel 237 ezer gyermek hal meg idejekorán a légszennyezettség okozta légúti megbetegedések miatt, úgy, hogy még az 5. születésnapjukat sem érik meg….
Mi is az a légszennyezettség, és mitől ennyire gyilkos
A légszennyezettség olyan parányi szemcsék levegőbe kerülését jelenti, amik a különböző tüzelőanyagok elégetése, egyes mezőgazdasági, építkezési munkálatok, továbbá a közúti járművek kipufogócsövéből kerülnek ki. Ráadásul a legveszélyesebbek éppen a legkisebb részecskék, amelyek átmérője nem éri el a 2,5 mikront sem, ez több mint 30-szor kisebb, mint az emberi hajszál vastagsága. Ezek a parányi porszemek könnyen a légutakba jutnak, ahol olyan halálos betegségek kialakulását segíthetik elő, mint a szívinfarktus, a stroke, a krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD), vagy a tüdőrák.
Már egy kisebb mértékű légszennyezés is a szívelégtelenség korai stádiumához hasonló változásokat idéz elő a szívünkben.
Ha ez nem elég romboló, a szálló poron kívül még olyan mérgező gázokat is belélegzünk a levegővel, mint a nitrogén-dioxid, vagy a kén-dioxid, amik folyamatosan irritálják a légutak nyálkahártyáját, és gyulladásokat okozhatnak.
Nem elég, hogy megölhet, előtte még el is butít
A szennyezett levegő jelentősen rontja az intelligencia szintet. Egy új kutatás jutott erre, aminek az eredményeit a Proceedings of the National Academy of Sciences nevű tudományos folyóiratban ismertették. A tanulmány alapján azok, akik szennyezett levegőt lélegeznek be, jellemzően rosszabbul teljesítenek nyelvi, és számtani feladatokon.
Ha valaki hosszú időn keresztül csak szennyezett levegőhöz jut, olyan hatása van, mintha egy teljes évnyi tanulás elveszne az életéből.
A kutatást Kínában végezték 20 ezer fő részvételével, a nitrogén-dioxid és kén-dioxid szennyezést vetették össze különböző teszteken elért pontszámokkal.
Kiderült, hogy a nyelvi pontszámok jobban romlanak, mint a számtaniak, illetve a férfiak intelligenciaszintje nagyobb mértékben károsodik, mint a nőké.
Annál súlyosabb a romlás, minél tovább van valaki szennyezett levegőnek kitéve. A 64 év felettiek kognitív képességeit pedig kiváltképp károsan érinti a légszennyezés.
Ezenfelül rövid távú hatása is van a légszennyezésnek, mert az eredmények szerint a diákok, akik különösen szennyezett napokon vizsgáztak, jellemzően rosszabbul teljesítettek, mint máskor.
A tudósok biztosítottak mindenkit, hogy bár ez a kutatás Kínában zajlott, de a teszt típusok miatt, az eredmények a világ minden részére érvényesek.